Csütörtökön traktorok ezrei tűnnek fel a közutakon

traktor

A csütörtöki napon ismét traktorok lepik el a szlovákiai közutakat, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) európai gazdatüntetésekre kapcsolódó akciójához a dél-szlovákiai földműveseket egyesítő Szlovák Agrárkamara (AKS) is csatlakozott. Szlovákia történetében valószínűleg a legnagyobb léptékű hasonló tüntetés szerveződik.

Annak, aki csütörtökön kilenc és két óra között hosszabb autós utakat tervezett, érdemes késéssel számolnia – a traktorok és mezőgazdasági gépek hosszabb menetoszlopokban, átlagosan tizenöt-húsz kilométeres sebbességgel haladnak majd a tervek szerint, emellett több határszakaszon is torlódások várhatók. A szervezők a nyilvánosság megértését kérik: állítják, hogy a tüntetés nem fordul erőszakba és nem céljuk szándékosan megnehezíteni az állampolgárok életét, viszont fel akarják hívni a nyilvánosság figyelmét az ágazatot sújtó problémákra.

Az SPPK képviselői és vezetősége kedden Nyitrán ismertette a gazdák követeléseit – a menetoszlopokra vonatkozó pontosabb terveket fokozatosan, a mai nap folyamán közlik a nyilvánossággal. Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) elnöke szerint a demonstrációba legalább 2500 mezőgazdasági munkagép és több ezer gazda kapcsolódik be, a tüntetések több fővárosi helyszínre, köztük az Európai Bizottság Szlovákiai Képviseletének székhelyére, a parlamentre és néhány határszakaszra is fókuszálnak. Macho hangsúlyozta, a tiltakozás az európai gazdatüntetésekből következik, mivel a régió agráripari szereplői ugyanannyira elégedetlenek az Európai Unió vonatkozó szabályozásaival, mint nyugati kollégáik. Az SPPK vezetője elhatárolódott a hétfőn tüntető gazdák vádjaitól, miszerint politikai motivációk és a Smer-közeli vélemények képviselete állnának a tüntetés mögött. Állítása szerint a tiltakozók nem akarnak összekapcsolódni egy politikai párttal sem. A hétfői megmozdulást elítélő Richard Takáč mezőgazdasági miniszter egyébként maga is támogatja a gazdákat – a szervezők szerint ebben nincs semmi szokatlan, ugyanis több tüntető országban is szimpatizál az agrártárca a tiltakozókkal.

Négy követelés

A tiltakozó gazdák négy fő követelést fogalmaztak meg, elsősorban az Európai Unió testületeivel szemben, összhangban azokkal a célokkal, melyeket más országokban is kitűztek a tiltakozók. A februári tüntetésbe lengyel, cseh és magyar gazdák mellett lett és litván, valamint bolgár és román gazdálkodók is bekapcsolódnak.

A tüntetők nehezményezik a gazdákra nehezedő bürokratikus terveket – véleményük szerint ugyan minden programidőszakban a papírmunka csökkentését tűzik ki célnak, de a valóságban csak bonyolódnak a gazdálkodók kötelezettségei és a régi, papíralapú kérvények rendszerénél is több munkájuk van az adminisztrációval.

A gazdák kifogásolják az európai szinten megfogalmazott környezetvédelmi célokat és a gazdálkodás kizöldítésére vonatkozó előírásokat. Úgy gondolják, hogy a fenntarthatóságról szóló tervek az agrárszektor érveinek figyelembe vétele nélkül, különösebb elemzések és hatástanulmányok nélkül készültek el.

A harmadik kifogás tárgya, hogy az Európai Unió kettős mércét alkalmaz az unión kívüli országokkal folytatott kereskedelemben. Ameddig Ukrajnának és a dél-amerikai közös piac termelőinek nem kell betartania a gazdálkodásra vonatkozó szigorú szabályokat, addig a külföldről érkező, nyomott árú agrártermékek ellehetetlenítik a helyi gazdákat. A tiltakozók azt szeretnék, hogy minden szereplőre azonos szabályok vonatkozzanak.

A tiltakozók negyedik pontja a 2023-as mezőgazdasági támogatások minél gyorsabb ütemben történő kifizetésére vonatkozik, Szlovákia ezen a téren a szomszédos országokhoz képest is lemaradásban van. Macho nem zárta ki, hogy a demonstrációk a jövőben tovább folytatódnak, ha a követeléseket nem teljesítik brüsszeli és pozsonyi vonalon.

A déli régiók

A SPPK akciójához csatlakozó Szlovák Agrárkamara (AKS) szintén mozgósítja tagjait a tüntetésen, ami azt jelenti, hogy a déli járásokban is számolhatunk a traktorok oszlopaival. Patasi Ilona, az AKS elnöke lapunknak elmondta, hogy a magyar gazdák traktorai Pozsonyban is feltűnnek, valamint legalább tíz, de akár harminc járműből álló oszlopok jelenhetnek meg az összes járásban. Az Agrárkamara számításai szerint legalább háromszáz traktor kerülhet az utakra a déli régiókban.

Számolni kell a késésekkel az autópályákra való felhajtók környékén, illetve a szlovák-magyar határszakaszon is lelassulhat a forgalom, például a komáromi híd környékén. Az akcióval szimpatizáló magyar gazdák autóbuszokkal lesznek jelent a cseh és lengyel határszakaszon is.

Patasi a demonstráció kapcsán felhívta a figyelmet arra, hogy a déli régiók gazdálkodói a kommünikében megfogalmazott pontokon túl más nehézségekkel is küszködnek, például jellemzően magasabb a földadó mértéke a szlovákiai átlagnál – míg az északi járásokban szélsőséges esetben egyes településeken nem is kell fizetni a földek haszálatáért, délen hektáronként akár hatvan-száz eurót is elkérhetnek a gazdáktól.

Vágsellye is érintett

A Vágsellyei járás gazdái is csatlakoznak a csütörtöki tüntetéshez. A város önkormányzati honlapján arról tájékoztatják a lakosokat, hogy 9 és 14 óra között vonulnak majd fel traktorokkal és különféle más mezőgazdasági gépekkel a főúton, érintve a rendkívül forgalmas Vágvecse városrészt is. A Vágsellyei Regionális Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Kamara tájékoztatása szerint a tiltakozásba mintegy harminc gépkocsi kapcsolódik be, melyek Vágsellyén keresztül Tornóc irányába veszik az utat, majd visszatérnek a járási székhelyre. Szelőce, Deáki, Mocsonok irányából érkeznek a tiltakozók mezőgazdasági gépekkel, ahová a tüntetést követően visszatérnek, áll a hivatalos tájékoztatóban.

(tg, tasr, száz)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?