Csökkentette a béreket a válság

Pozsony |

<p>A parlament tegnap pontot tett a kormány válságintézkedéseinek első részére, elfogadta a foglalkoztatási törvény módosítását. A jogszabályt az ellenzék is támogatta, bár a kormánypártok elutasították minden jobbító javaslatát. A foglalkoztatási törvény lehetővé teszi, hogy az állam legfeljebb60 napon át fizesse a társadalom- és egészségbiztosítási járulékot, ha a munkaadó elbocsátás helyett inkább csökkenti az alkalmazott munkaidejét. A koalíció nem támogatta Iveta Radičová (SDKÚ) javaslatát, aki bővíteni szerette volna ezt a lehetőséget azzal, hogy a csökkentett munkaidőben dolgozók átlaga alapján fizessen az állam.</p>

A koalíció módosította a Munkatörvénykönyvet is, pedig korábban bírálta az ellenzék hasonló javaslatait.

Robert Madej(Smer)javaslatára a parlament rugalmasabbá tette a túlóra felszámolását: nem számít túlórának, ha az alkalmazott ledolgozza a válság miatt elrendelt kényszerszabadságot, ha arra a teljes bérét kifizeti a munkaadó. Mindez végső soron azt jelenti, hogy csökkenek a fizetések – állítja Peter Masár, a munkaadók szövetségének (AZZZ)elnöke.

A törvény legvitatottabb része a szociális vállalatok működésének szabályozása, melyet a koalíció egyszerűsített. Március 1-től a községi és városi hivatalok is alapíthatnak szociális vállalatokat. Létrejöttüket tavaly a minisztérium csaknem félmilliárd koronával támogatta. A vállalatok célja, hogy a hátrányos helyzetűeknek, fogyatékkal élőknek, alulképzetteknek, tartósan munkanélkülieknek biztosítson munkahelyet.

A működési feltételek közt szerepelt, hogy az összes alkalmazott legalább 30%-a hátrányos helyzetű legyen. Most már a válság hatására elbocsátottakat is alkalmazhatnak a vállalatokban. Július Brocka (KDH) szerint a szociális vállalatok így szocialista állami vállalatokká válnak. „Az önök emberei a válságon keresnek, az állam kirablására használják fel” – jelentette ki Brocka. (lpj, jéem, s)
A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?