Csökkent az ország védettségi szintje

Csökkent az ország védettségi szintje

Csökkent az ország oltottsági szintje és a védettség néhány komoly betegséggel szemben, ami akár járványok kialakulásához is vezethet. A Közegészségügyi Hivatal az idei oltási naptár közzététele után a védekezés fontosságára emlékeztetett.

A Közegészségügyi Hivatal egy új egészségügyi portál indítását kezdeményezte, amely a védőoltások szükségességére hívja fel a figyelmet. A www.ockovaniechrani.sk weboldal létrehozásának apropója egyrészt a 2020-as oltási naptár közzététele, másrészt az a tény, hogy az ország két megyéje (Trencsén, Pozsony) nem éri el a szükséges oltottsági szintet, aminek következtében ismét felbukkanhatnak járványokat okozó, súlyos fertőző betegségek.

„Gyakran tapasztaljuk, hogy a szülőkhöz ellentmondásos információk jutnak el főleg az internet és a közösségi oldalak közvetítésével. Az új portál célja gyakorlati tapasztalatokat és szakmailag alátámasztott információkat közzétenni. A weboldalon jelentős hazai szaktekintélyek – orvosok, tudósok, járványügyi szakértők – adnak tanácsot a habozó szülőknek, akik azt mérlegelik, beoltassák-e a gyermeküket, vagy sem. Tudatosítani kell, hogy az oltottsági szint csökkenése olyan súlyos betegségek kiújulását eredményezheti, amelyek évtizedekig nem voltak jelen, de most visszatérhetnek, miközben van ellenük védőszer, hogy a gyerekek fölöslegesen ne betegedjenek meg” – nyilatkozta Ján Mikas országos tisztiorvos, aki reméli, sikerül megerősíteni a bizalmat a jó szakemberek iránt.

Mi a védőoltás?

A védőoltás a fertőző betegségekkel szemben nyújt védelmet. Leegyszerűsítve: segédeszköz a szervezet számára, hogy az immunrendszer megtanuljon reagálni, ha szembetalálná magát valamilyen komoly fertőzéssel. A vakcina gyöngített vagy elölt kórokozókat, azok részeit vagy kész ellenanyagot tartalmazó készítmény, amely beadása után a szervezetben védettség alakul ki az adott betegséggel szemben. Az első oltások a 16. században Ázsiában jelentek meg. Európa feltehetően a törököktől vette át az oltást, amely a 18. század elejétől terjedt el jobban. Csehszlovákiában 1958-ban vezették be a gyermekek kötelező oltását. Először csak a gyermekbénulással, a kanyaróval, a merevgörccsel és a szamárköhögéssel szemben védtek. Három év leforgása alatt csaknem 100 százalékos oltottságot értek el, és ezek a betegségek gyakorlatilag eltűntek.

Autizmus és cukorbaj

Az utóbbi években egyre gyakrabban hallani az oltást elutasító mozgalmakról. A vakcinákkal kapcsolatban elterjedtek bizonyos hiedelmek, amelyek hatására kismértékben, de évről évre nálunk is nő a védőoltást elutasítók száma. Az oltások ellenzői szerint egyes vakcinák cukorbetegséget és az idegrendszer fejlődését érintő megbetegedéseket, például autizmust okozhatnak. Daniela Ostatníková, a pozsonyi Comenius Egyetem Orvosi Karához tartozó Fiziológiai Intézet elöljárója, valamint az Autizmust Vizsgáló Akadémiai Kutatóközpont megalapítója ezt határozottan elutasítja.

„Egyetlen tudományos kutatás sem mutatta ki, hogy a védőoltás autizmust okoz” – szögezte le Ostatníková. Az sem bizonyított, hogy az oltóanyagok cukorbetegséget idéznek elő, sőt, inkább az ellenkezőjére volt példa. „A legújabb tanulmányok azt mutatják, hogy a vakcinák néhány típusa még csökkentheti is az első típusú diabétesz kialakulásának a kockázatát, aminek óriási jelentősége lehet e betegség megelőzése szempontjából” – jegyezte meg Emil Martinka, a fenyőházi (Ľubochňa) Nemzeti Endokrinológiai és Diabetológiai Intézet diabetológiai részlegének a főorvosa.

Érdekes

Mikor utasítható el az oltás?

  • Ha valaki lázas.
  • A gyermek túl érzékeny a vakcina valamelyik összetevőjére.
  • Az oltás immunhiányos állapotban, súlyos idegrendszeri betegségben szenvedő gyermekeknek nem ajánlott.
  • Ha a korábbi oltás során súlyos szövődmény lépett fel, ugyanazt a vakcinát nem kaphatja meg még egyszer.
  • Terhes nőknek csak indokolt esetben adható. Egyébként a kötelező védőoltás elutasítása kihágásnak minősül. Erről a kezelőorvosnak kell tájékoztatnia a Közegészségügyi Hivatalt. Az oltás elutasításáért 331 euró bírságot szabhatnak ki.

Gyakori mellékhatások

A szakemberek nem tagadják, mint minden orvosi beavatkozásnak, a védőoltásoknak is lehetnek mellékhatásai, amelyek egyrészt a beadás módjából (injekció), másrészt az oltóanyag jellegéből adódhatnak. Ezek a mellékhatások azonban sokkal enyhébbek, mint az oltással megelőzendő betegségek. Rendszerint csak lokális reakciókról van szó, amelyek nem igényelnek kórházi beavatkozást. Például, az oltást követő három napon belül kialakulhat helyi duzzanat, fájdalom, bágyadtság, hőemelkedés, láz. Az oltóanyagokat azonban nagyon szigorúan vizsgálják, tesztelik, mielőtt engedélyezik a használatukat, sőt, azután is folyamatosan ellenőrzik az összetételüket, figyelik az esetleg kialakuló oltási reakciókat, mellékhatásokat.

Egyedi esetek

Azt a szakemberek sem tartják kizártnak, hogy egy-egy konkrét személynek valamelyik vakcina problémákat okozhat. Nem azért, mert az oltóanyag általánosságban kártékony, hanem, mert az illető például súlyos allergiával vagy más komoly betegséggel küszködik, erős gyógyszereket szed. Ezért, végső soron a szülőknek és a gyermekeket kisbaba koruk óta jól ismerő kezelőorvosoknak kell mérlegelniük a kockázatokat. Ők ismerik a legjobban a gyermekeket, ők tudják, milyen korábbi betegségeket vészeltek át, van-e allergiájuk, milyen genetikai információt örököltek stb., így az oltóanyag pontos összetételének ismeretében mérlegelhetik, az ő gyermekükre nézve ez veszélyes lehet-e vagy sem. „A vakcinákról, az oltások előnyeiről és esetleges mellékhatásairól elsősorban a gyermek kezelőorvosa tájékoztatja a szülőket. Ha az orvosnak nincs ideje vagy kedve beszélni a témáról, és több információt szeretnének, felkereshetik a Közegészségügyi Hivatal regionális irodáiban működő oltási tanácsadókat. Aki az interneten keres információkat, az a hivatalosan elismert szakportálokat böngéssze, ahol tudományos kutatásokon alapuló tényeket közölnek. Ne higgyünk azoknak a portáloknak, amelyek névtelenül publikálnak, és amelyek nem vállalják a felelősséget a közzétett tartalomért!” – figyelmeztet Zuzana Krištúfková, a Szlovákiai Járványügyi és Vakcionológiai Társaság elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?