Csillagos révületben...

Párkány. Reggel még a nap is nyugaton kel majd fel, de hogy mi hol alszunk, azt nem tudom... - Miért, aludni is fogunk? – csíptem el egy fiatal pár szóváltását múlt pénteken este a korzón, s közben igyekeztem nem eltapostatni magam az elsősorban sör- és szilvapálinkatúrára átruccanó ünneplő tömeggel.

Persze, ez már éjfél után történt, amikor túl voltunk a vámosok búcsúünnepségén, a tűzijátékon, na és remélhetőleg az utolsó dühödt útlevél-pecsételésen is. A diszkók viszont teljes g#zzel üzemeltek, a komp melletti sátorban javában virágzott a tömegkultúra, a Duna-part bokrai és fái sem maradtak szárazon... A város már délután megkezdte az ünneplést, először helyi csoportok, köztük a Kisbojtár léptek fel. A pénteki nap legrangosabb bemutatóját az Ifjú Szivek fellépése jelentette, a countrykedvelők a besztercebányai Grasslandnak örülhettek. A sátorban idén kellemesebb volt a hőmérséklet, kevésbé lehetett hőgutát kapni, mint tavaly, a szervezésben azonban akadtak csúszások, rögtönzések. Igaz, nem szedtek belépőt, nem lehettünk tehát extra igényesek. Szombaton az Eminent és az M-System szórakoztatta a nagyérdeműt, na meg egy cigányzenekar, ám az est sztárja kétségtelenül a Favágók együttes volt, Vágó István vezetésével. Ki hogy van vele, nekem a hazai csoportok és a táncosok jobban tetszenek, mint a haknizó nyálzenekarok, ám ízlések és pofonok...

Pénteken, a nagy, fúvószenekaros vámparádén legmagasabb szinten képviseltette magát a magyar és szlovák vám- és pénzügyőrség, Pozsonyból Jozef Gönczöl országos igazgató, Budapestről pedig Daróczi Ferenc vezérigazgató-helyettes jött elbúcsúzni. Beszédükben főképp a testületek munkáját dicsérték, és nem győzték hangsúlyozni, milyen felkészülten várták az uniós csatlakozást. A két főtiszt az éjfél közeledtével közös, uniós díszgyertyát gyújtott, majd vigyázzba vágták magukat, jött az Örömóda, a magyar és a szlovák himnusz, felvonták a csillagos lobogót, aztán már csak a sűrű koccintgatás, kortyolgatás és a tűzijáték pukkanásai szolgáltatták a hangkulisszát. Az ünnepség miatt egy rövid időre le is zárták a hidat, de azért az éppen érkező autósokat a lehető leghamarább átengedték, miként a gyalogosokat is – immár személyazonosságival, noha sokan emlékül bepecsételtettek útlevelükbe az új, uniós útlevélbillogot. Furcsa, kicsit szürrealista kép tárulhatott az ünnepségen részvevők és a bámészkodók elé: nem mindennapi látvány a demizson és több tálcányi kisüsti a határzónában, meglepő lehetett a lampaszos főtisztek nyájas mosolygása is, miközben a Farkasokkal táncoló film zenéje és egyéb andalító világslágerek búgtak halkan. Egy pillanatig mintha szovjet nagykövetségi fogadáson lettünk volna. De azért szép volt, főleg mert először és – feltehetően – utoljára láttunk ilyet. Majd ha a schengeni zónába kerülve az „útlevelesek” is búcsúzni fognak... Nos, épp ez az: szombattól minden gond nélkül, egyszerűen személyivel járhatunk-kelhetünk oda-vissza. Viszont autós ismerősöm panaszkodott, hogy alaposan leellenőrizték a személyijét, és meg is várakoztatták őt hétfőn. Az indok: a közelgő NATO-csúcs Pozsonyban. Bár a média azzal volt tele, hogy csak a nem uniós államokból érkezőket vizsgálják meg alaposabban. Kezdetben tehát nem is olyan felhőtlen a sárga csillagos égbolt. Május elsején furcsa üdvözlésnek vettem a korzón egy „EU-fóriás” magyar testvér akciós „etűdjét”, aki nemes egyszerűséggel majdnem a cip#mre hányt... Persze mértékkel, de az egész város poharazgatott, a Zahovay sörkertben már kilenc koronáért rendelhettünk hideg hosszúlépést. Eseményszámba ment Ján Oravec polgármester és Magyar Bertalan alpolgármester közös faültetése is az emlékparkban. Esztergomban sokkal gazdagabb program várta az ünneplőket, vízi bemutató, jacht-, bárka-, motorcsónak-bemutató, kerékpárverseny, stb. tarkították a csatlakozási ünnepségeket. Párkányban sem állt meg az idő, ám még sok víz lefolyik a Dunán, hogy természetesnek vegyük ezt a valóban történelmi pillanatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?