„Csillagfiú” újabb sikere

Zselíz. Tegnap délután a város főterén hirdették ki az Év Ügetője Díjat, melyet minden évben Szlovákia legjobb versenylovának ítélnek oda. Idén nem véletlenül volt Zselíz a díjátadás helyszíne, ugyanis Starsboynak, az ország legjobb versenylovának a tulajdonosa nem más, mint Dóka Lajos egykori ismert autóversenyző.

Zselíz. Tegnap délután a város főterén hirdették ki az Év Ügetője Díjat, melyet minden évben Szlovákia legjobb versenylovának ítélnek oda. Idén nem véletlenül volt Zselíz a díjátadás helyszíne, ugyanis Starsboynak, az ország legjobb versenylovának a tulajdonosa nem más, mint Dóka Lajos egykori ismert autóversenyző. Dóka lapunknak elmondta: „V. G. Starsboyt négy évvel ezelőtt vette meg a újbarsi állami ménesből, a ló eredetileg Finnországból származik.” A tulajdonos Pavol Morozov ukrán származású edzőt bízta meg a ló felkészítésével, a profi hozzáállás meghozta a gyümölcsét, hiszen 1999-től a ló sorra nyerte az országos és nemzetközi versenyeket. Dóka Lajos számára nagy csalódás volt, hogy az edző tavaly indokolatlanul felmondott, de szerencséjére azonnal talált egy cseh szakembert, Ivan Coufal személyében, aki továbbra is profi szinten foglalkozott Starsboy-jal. Ő a ló hajtója is. Dóka az Agrofarma Ferrari tulajdonosa, ahol több versenylovat nevelnek és gondoznak, de eddig Strasboy eredményei a legkiemelkedőbbek. A 11 éves, rendkívül intelligens állattól tulajdonosa jövőre is sokat remél. Az elvárás jogos, ugyanis Starsboy a nemzetközi mezőnyben többször is igazolta képességeit: kétszer nyerte meg Prága város polgármesterének nagydíját, kétszer győzött ügető kategóriában a Közép-európai Nagydíjon, és kétszer nyerte el a rangos Duna Kupát is, ahol osztrák, német, jugoszláv stb. indulók közt mérettetett meg, amelyre szlovákiai versenyló esetében az ügető kategóriában még nem volt példa. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?