Csicsai Gábor: Drasztikusan csökkent a kis- és középvállalkozások száma Szlovákiában

<p>2010-től a kis- és középvállalkozók minimális járulékfizetési kötelezettsége 43 %-kal megemelkedett!</p>

Csicsai szerint a Fico-kormányt sosem érdekelték a kis és középvállalkozók, csak az államkassza megnövekedett kiadásainak pótlására használta és zsigerelte ki őket.

"A legtöbb polgár általában bizakodva kezdi az újévet, de Szlovákiában bizonyosan kivételt képeznek a kis- és középvállalkozók. Nekik bizony távolról sem fényesek és gondtalanok már az első januári napjaik sem, hiszen újra többet kell fizetniük, ismét megemelkedtek az egészségügyi és szociális járulékok. Idén a kis- és középvállalkozókra kirótt minimális egészségügyi járulék évente 27,12 euróval több a szociális alapba fizetendő összeg pedig 67,56 euróval emelkedett meg. Felháborító ez a további sarc, különösen akkor, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy 2010-től a kis- és középvállalkozók minimális járulékfizetési kötelezettsége 43 %-kal megemelkedett!" - figyelmeztet Csicsai.

Csicsai elmondta, hogy az állam által nyújtott szolgáltatások pedig ezalatt alig javultak (ha egyáltalán volt némi előrelépés), a vállalkozók továbbra is gyakran értelmetlen bürokráciával szembesülnek, amely bizony nem ritkán már felesleges zaklatásnak minősíthető.

"A Fico-kormányt azonban sosem érdekelték a kis és középvállalkozók, inkább az államkassza megnövekedett kiadásainak pótlására használta és zsigerelte ki őket. A külföldi nagybefektetők pedig a háttérben intenzív nyomást gyakorolnak a kabinetre, amelytől így jelentős támogatást kapnak, adómentességben részesülnek, miközben a hazai kis cégeket alaposan megsarcolják. Pedig a multik és más „nagymenők“ lelkiismeret-furdalás nélkül továbbállnak, ha nem érik el a betervezett évi nyereséget, vagy nem kapnak megfelelő támogatást. Nincs kötődésük a régióhoz, az ott élő emberekhez, pár napon belül felszámolják a vállalkozásukat, és gond nélkül odébbállnak, az emberek pedig az utcára kerülnek. Aligha túlzás azt állítani, hogy a kormány gazdaságpolitikája fojtogatja a vállalkozókat, az állam afféle rabszolgahajcsárként húzza le róluk az utolsó bőrt is! " - hangsúlyozza Csicsai.

Pedig a kis- és a középvállalkozók alkotják a szlovákiai gazdaság alapját, a GDP jelentős részét produkálják, és új munkahelyeket hoznak létre. Ezek a vállalkozók azok, akik a saját tulajdonukat kockáztatják, keményen dolgoznak, hogy ügyfeleket, megrendelőket szerezzenek, aztán pedig azért imádkoznak, hogy kifizessék őket időben és ne csak pár százalék alamizsnát kapjanak az elvégzett munkájukért.

"Így érthető, hogy a kis- és középvállalkozók egyre inkább frusztráltak, kimerültek. Sokan feladják, beszüntetik vállalkozásukat. 2012-től, a Fico-kormány hatalomra jutása óta pedig 38 ezerrel csökkent a kisiparosok száma. E kedvezőtlen folyamat következményeként a kis- és középvállalkozások száma Szlovákiában az elmúlt hét évet figyelembe véve most a legalacsonyabb! Ezekből az adatokból is nyilvánvaló, hogy SMER-SD által vezetett Szlovákiában nincs megfelelő vállalkozói környezet. " - mutatott rá a parlamenti képviselő.

Csicsai szerint olyan kormányra van szükség, amely csökkenti a kis- és középvállalkozók adó- és járulék terheit, olyan vállalkozói környezetet hoz létre, melyben érdemes hosszabb távon is tervezni, amely nemcsak a külföldi multikat, hanem a hazai kisvállalkozásokat, a feldolgozóipart támogatja. " A Híd készen áll erre, a Polgári Vízió 2016 programunk egyértelműen ezt igazolja. Ám ahhoz, hogy ez megvalósulhasson, márciusban az érintett kis- és középvállalkozóknak, valamint a választópolgároknak kell bölcs döntést hozniuk. Ne feledjük, megvan minden adottságunk, hogy olyan országban élhessünk, ahol a kis-és középvállalkozók megélhetése, munkájukat elősegítő feltételek megteremtése is kiemelt fontosságú a kormány számára - szögezte le Csicsai. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?