Csepp a tengerben

SZÁVAI ATTILA

Pedig szerinte, apa szerint, isten nem ver bottal, mivel jó sok esze van a magasságosnak. Nem ver bottal, inkább néha csak könyökkel beüt a bordák közé. Nem vitás, olyanokat kitalálni, kigondolni, hogy neonfény, moslékosvödör, fészerajtó, fél tégla, naplemente, tükörtojás, csavarlazító spray, ezekhez azért jó sok fantázia kell, apa szerint a teremtő szociálisan nem volt túlérzékeny, mikor elgondolta ezt a családot, a miénket. Valahogy mindig hiányzik valami, hogy legyen. A múltkor is kihallgattam, hogy apa anyával beszélget a konyhában, arról vitatkoztak, mit kellene tenni annak érdekében, hogy ne csak úgy menjenek a napok és hetek, mint a feldolgozásra váró döglött csirkék, felfűzve egymás után. Apa a csirkefeldolgozóban van alkalmazva mint karbantartó. Karbantartja a sok döglött csirkét, vagy miket kell ott. Egyszer bevitt, mikor nem volt iskola, és megmutatta, milyen szépen mennek a szalagon a fellógatott bontott csirkék, azt mondta, nézd, milyen szépen táncolnak, umpappa-umpappa, és hogyha a végére érünk, talán mi emberek is így fogunk táncolni szépen sorban, valami jó hosszú szalagon.

Apa régebben politikus volt, de néhány év után lebeszélték róla, lebeszélték az emberekről, és akkor jöttek a csirkék és a villáskulcsok. Mikor még kisebb voltam, és a csirkefeldolgozó ablakán láttam, hogy megy a sorok között a villáskulccsal, azt hittem, elromlott valamelyik csirke, és meg kell javítani, meghúzni egy kilazult anyát (ezt így egyszer anyának is mondta, mikor nemrég részegek voltak mindketten, de csak apa nevetett). Később elmagyarázta, hogy a gépekhez kell a szerszám, nem az állatokhoz. És rájöttem, hogy az állatok alapvetően úgy vannak kitalálva, hogy ne kelljen rajtuk semmit utólag forrasztani, menetvágni, kéményt bélelni. Úgy jók, ahogy vannak, nemhiába dolgozott rajtuk évmilliókig a magasságos. Amikor tanultuk az evolúciót és megkérdeztem apát, hogy a mi családunkat mikor találta el a törzsfejlődés, és hogy honnan indultunk körülbelül, apa mélyen elgondolkodott, majd hátravitt a disznóólak közé. Mindig ott beszéltük meg a bizalmasabb dolgokat, a lakásban még a falnak is füle van, ahogy mondani szokta, ezért megyünk ki, ott sokkal jobb az ilyen férfidolgokat lerendezni. Egy ideje rájöttem, hogy a trágyaszag és a meleg-puha röffenések valóban kiváló táptalaj a bizalmi kérdéseknek, apa régebben a politikai kérdéseket is itt vitatta meg magával, többször hallottam.

Az első percben csendben voltunk, mint két kabát, aztán apa nagyot sóhajtott, és elkezdte, hogy mikor anyát megismerte az egyik falunapon, elsőre nem a vizuálesztétikát kereste. Másodszorra sem, nem volt mit, és az igazat megvallva, nem nézett ki belőle egy komolyabb vasárnapi ebédet, gőzölgő húslevessel, kirántott asztalfiókkal, pláne nem nézett ki belőle viselkedési mintát, családmodellt, szociológiai közeget. Aztán valamiért megszerette. A szerelem csodákra képes, először. Aztán később olyanokra is, hogy derékon dobni a másikat fél téglával. Persze azért oktató hangon megjegyezte apa az ólak között, hogy ha valaki szép, az nem azt jelenti még, hogy szépen is tud csirkét bontani, maltert keverni, hordani hátra a lopott biciklit. Szóval, összejöttek anyával. És aztán mégiscsak arra ébredtek egy reggel, hogy fekszenek egymáson a fészerben, és régen megtörtént az, amiből az emberi törzsfejlődés is készül. Konkrétan, hogy ne haragudjak, de mikor elkészültek velem (gyártás-előkészítés, anyagbeszerzés, beszállítás, gyártás, kiszállítás, így apa, nevetve), akkor érezte először, hogy ő a maga részéről nem tehet többet az emberi faj szellemi fejlődéséért, részéről ennyiben ki is merült az evolúció, mint laposelem a kisvasútban.

Anyát csak később vette igaziból feleségül, addig talán csak azért volt neki, hogy ne unatkozzon, ha megint kikötik a kábeltévét. Legyen kit dobálni kislábassal, csavarhúzóval, ha balul üt ki a helyi focimeccs.

Aztán csak a lagzi után jött rá, hogy mit is tett, mármint a nevével, hogy Galkovics-Tulipán Rezső lett belőle. Kérdezte aztán az anyakönyvvezetőt a szertartás után az ajtóban, hogy nem lehetne-e visszacsinálni, legalább ezt a neves dolgot. Mégsem mehet így katonának, tuti csak felmosni fog, körletet, alakulóteret, lőteret, lőtéri döglött kutyát esetleg, és maximum csak burgonyát pucolni, foggal, körömmel. Az anyakönyvvezető azt javasolta, menjenek el nyaralni nászútra, családilag kirándulni, szokni a természetet közösen, és a név is megszokódik így, csak mondja sokat magában, hogy Galkovics-Tulipán. A Rezsőt azt nem kell, azt már megszokta.

Amikor apa aláírta a nevét, akárhol, és befejezte a Rezsőt, már gyerekkorában is kirázta a hideg, ilyen nevet adni egy csecsemőnek, hogy Rezső. Apa szerint ezért lettem Béla, mert ebben a névben nincs annyi, mint a Rezsőben, de mégsem Pista. Különben is Pistának hívjuk a kutyánkat is, és hát nem akarta, hogy megzavarodjon a hívási eredmény, hogy egyszerre induljunk el, mikor kiordít a vályogház ajtaján, kész az ebéd Pista, vagy menj el a boltba néhány dologért, száraztészta, virágmag, fázisceruza.

Apa szerint hamarosan elmegyünk nyaralni, mert már nem bírja idegileg, hogy hangosan röhög a postás, mikor hozza a leveleinket. Apa szerint a postás a névtáblán röhög, azon, hogy Galkovics-Tulipán Rezső. Szerinte, apa szerint, isten nem ver bottal, mivel jó sok esze van a magasságosnak, de azért azzal, hogy Galkovics-Tulipán Rezső, kicsit túllőtt a célon, apa szerint ez volt az utolsó csepp a tengerben. Idén valami tengerhez megyünk nyaralni. Apa megígérte, hogy ez most felejthetetlen lesz. Mondjuk, a tavalyit sem bírtam kiverni a fejemből, amikor apa homlokon dobott a kulcscsomóval, mert elvesztette a fogadást. Abban fogadtunk, hogy mennyit fog késni a vonat, ami rendszeresen, vagyis hát többé-kevésbé elrobog az ablak alatt. Én nyertem. Apa meg nem tud veszíteni, anya szerint ezért nem volt jó politikusnak sem. Mindegy, szeretem őket így is, ezzel a hülye névvel.