Csendes összeesküvés a Szlovák Egyetemen

Ha a fordító meghagyta volna az eredeti alcímben szereplő időmeghatározást is („a második világháború után”), az alcím („A politikai tisztogatás kommunista modellje a pozsonyi Szlovák Egyetemen”) még pontosabban jelezné a könyv tartalmát.

Habent sua fata libelli – nos, e könyvnek is megvan a maga sorsa. Először angol nyelven jelent meg The Silent Conspiracy címmel 1999-ben, ezt követte a német változat (Die verschiegene Verschwörung), ebből készítette Murányi Beatrix a magyar fordítást. A Zamlčané sprisahanie című szlovák változatnak 2000-ben már a 2. kiadása jelent meg Pozsonyban. Miért fontos, hogy most magyarul is olvasható? A válasz egy részét Stanislav J. Kirschbaum, torontói professzor adta meg a könyvről írt recenziójában: „Ez az írás jelentős mértékben hozzájárul Csehszlovákia és Közép-Európa politikai történetéhez”.

A válasz másik része a szerző személyéből következtethető ki. Dr. Meskó G. Zoltán ugyanis – erre büszkén hivatkozik is – Márai városában, Kassán látta meg a napvilágot 1928-ban. Szülővárosát így mutatja be a nagyvilágnak: „Ebben a gyönyörű városban születtem, az álmosan kanyargó Hernád folyó festői völgyében... A város ékköve a dóm, a 14. századi Szent Erzsébet-székesegyház, csodaszép gótikus oltárral. A kriptában nyugszik II. Rákóczi Ferenc, a szabadságharcos fejedelem... A különböző templomok mozaikja híven tükrözi a nagyváros multikulturális légkörét – a 20. század harmincas éveiben még békében, toleránsan éltek itt együtt a különböző vallások és nemzetiségek. A 19. század és a 20. század fordulóján itt is, mint Pozsonyban, magyarok és németek éltek, mellettük a szlovák kisebbség... A Csehszlovák Köztársaság létrejöttekor a lakosság többsége háromnyelvű volt. Beszélt magyarul, németül és szlovákul...”

Meskó illusztrációként közli Kassa 1617-ből származó, közismert metszetét. Csupán az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy a művelt angolszász világ nem e könyvben láthatta először a metszetet. Egy másik híres kassai szülött, Gerster Árpád Géza (1848–1923), aki 1874-ben vándorolt ki Amerikába s lett az „új világ” egyik legnevesebb sebésze, 1917-ben adta ki önéletrajzát. A Recollections of a New York Surgeon (Egy New York-i sebész megemlékezései) című könyvben méltó emléket állít Kassának is, közölve annak a már említett 1617-es metszetét. (Sajnos, e kitűnő memoár még mindig csak angol nyelven olvasható.)

Tehát innen, a toleráns kassai polgárok városából jutott el Meskó Zoltán Pozsonyba, hogy az ottani egyetemen 1947-ben megkezdje orvosi tanulmányait. ĺgy a saját bőrén tapasztalta meg azt a „tisztogatást”, amely könyvének fő témája. E „tisztogatás” nyomasztó emléke kényszerítette őt arra, hogy a Dubček nevével fémjelzett „emberarcú szocializmus” kísérletének a Varsói Szerződés tankjaival történt leállítása után, 1968-ban ne várja meg a következő „tisztogatást”, hanem az USA-ba meneküljön. A már szülőföldjén neves gyermekkardiológusnak (a gyermekkori szívbetegségek specialistájának) számító Meskó az Egyesült Államokban is megállta helyét: 1986-tól egyetemi magántanár a New York-i Állami Egyetemen.

Amikor Meskó majdnem két évtizedes emigráció után, 1987-ben először látogatott haza, megdöbbenve tapasztalta, hogy egykori munkahelyén, a pozsonyi egyetem gyermekklinikájának szívgyógyászati laborjában ugyanazokat a műszereket használják, amelyekkel az 1960-as években még jómaga is dolgozott. Vagyis az orvostudomány és orvosképzés a szocializmus éveiben messze elmaradt a nyugati színvonaltól. E megrázó élmény is közrejátszott abban, hogy „pillanatfelvételt” adjon egy korszakról, amelynek lényegét a könyv egyik mottójának is tekinthető idézet foglalja össze tömören. Az akkori oktatásügyi megbízott 1950. május 21-én így nyilatkozott a Pravdának: „Nem tűrhetünk az egyetemen olyan tanárokat, akik az új politikai rend, a szocialista tudomány és a szocializmus iránt csak rokonszenvet éreznek. Olyan emberekre van szükségünk, akik a marxizmus-leninizmus erős bástyájának építői, akik élethalálharcot vívnak a reakciós burzsoázia maradványai és a vallás csökevényei ellen!”

Persze, nem csak a tanárokról volt szó! A „marxizmus-leninizmus erős bástyájának” építését már a medikusoktól megkövetelték. A vidéki medikusok döntő többsége ez idő tájt a Szent Svorad (Szórád) Kollégiumban lakott (amely később a partizánként elesett Mirko Nešpor nevét viselte). E katolikus alapítású és vezetésű kollégium az 1948-as „februári győzelem” után azonnal a kommunisták céltáblája lett. Hamarjában menesztették a papokat és Vince-rendi apácákat, a kollégium kápolnáját lerombolták, és megkezdődött a „diákdemokratizálás”: „A kollégium kommunistái úgy döntöttek, hogy mindenkit átnevelnek, aki hagyja magát. Aki ragaszkodik elveihez, hitéhez, meggyőződéséhez, azt megfélemlítik vagy eltávolítják”. Az átnevelés eszköze a hetente megtartott politikai szeminárium lett, melynek vitájában győzhettek ugyan a diákok, ám e győzelemnek „az lett a tragikus, bár nem váratlan következménye, hogy már reggel hétkor a portán függött egy névsor a fekete táblán. A szépen gépelt névsorban az előző esti »győztesek« szerepeltek egytől egyig. Mindegyiket kizárták a kollégiumból, aztán az egyetemről”.

Hasonló „átnevelés” folyt a medikusok körében. A nagy múltú medikusklubot 1948. május 13-án feloszlatták, a klubtagokat automatikusan átigazolták a Csehszlovák Ifjúsági Szövetség (CSISZ) orvoskari alapszervezetébe. ĺgy tettek eleget Rudolf Slánsky pártfőtitkár felszólításának, hogy minden egyetemi hallgató legyen a CSISZ tagja. A egyetemistákat a jobb ellenőrzés végett tanulókörökbe osztották be, ahol először is egy kérdőívet kellett kitölteniük. Jaj volt annak, akinek valamelyik szülője „osztályellenség”, vagyis orvos, jogász, mérnök, vállalkozó volt vagy templomba járó „klerikális elem”. A „káderezés” során az orvostanhallgatók 20 százalékát, mintegy 200 diákot vágtak ki az egyetemről: „A kirúgás oka elsősorban a származás volt, az otthoni politikai és vallási háttér, de sohasem a tanulmányi eredmény.”

„Minden, ami az egyetemen zajlott, regényszerűen »izgalmas«. Az orvostudomány és általában az orvosi hivatás megalázása, elzüllesztése valóban ebben az időben kezdődött el a szocialista blokk országaiban” – olvashatjuk a könyv fülszövegében. Valóban „regényszerű”, ha arra gondolunk, hogy az Élet írja a legérdekesebb, legregényesebb történeteket. Különösen érdekes lehet ez a könyv azoknak, akik valamilyen formában érintettek, azaz részesei, tanúi, netán – mert ilyenek is vannak még közöttünk – végrehajtói voltak a háború utáni (vagy az 1968 utáni) „tisztogatásnak”.

Az Európa Kiadó bátor tettet hajtott végre e könyv közreadásával, hiszen hasonló folyamatok zajlottak a magyarországi egyetemeken is. A magyarországi „tisztogatás” históriáját – legalábbis szerény ismereteink szerint – még nem dolgozta fel senki. Bár az első fecske már magyar nyelven is megjelent. Napjaink kiváló orvos-történésze, a debreceni egyetem előadója, dr. Szállási Árpád Azok az ötvenes évek, avagy egy évfolyam kórtana címmel „összetallózta” a Debreceni Orvostudományi Egyetemen 1950–1956 között tanult medikusok emlékezéseit. A 2000-ben Debrecenben kiadott karcsú kis kötetből elég egy idézet annak érzékeltetésére, hogy a Meskó által közzétett „pillanatfelvétel” nem csak Pozsonyra érvényes: „Mi is hamar megtanultuk a politika tolvajnyelvét, a mást mondok, mint gondolok elvét. Bekalibráltuk, hány százalék osztályhátrányt kell az önéletrajzba adagolni, s főleg, hogy miről kell hallgatni.”