Cséfalvay: az EU-nak van mit kínálnia a világnak

Cséfalvay

Az Európai Uniónak megvannak a képességei, a lehetőségei és egy egyedülálló békefolyamat megteremtésében szerzett tapasztalatai ahhoz, hogy tudjon mit felkínálni a világ többi részének, azonban e téren még messze nem merítette ki a lehetőségeit – jelentette ki a TASR-nek Cséfalvay Katalin volt parlamenti képviselő, a Közép-Európai Intézet igazgatója az Európa jövőjéről szóló konferenciasorozat (CoFoE) kapcsán.

„Az EU-nak mindenhol jelen kell lennie a világban, ahol veszélyben a demokrácia, és segíteni azokat, akiknek sérülnek az emberi jogai” - hangsúlyozta, hozzátéve, hogy emellett egységesen kell fellépniük a tagországoknak. Egységes uniós külpolitikára van szükség, hangsúlyozta Cséfalvay. „Rugalmasnak, proaktívnak és hatékonynak kell lenni. Ahhoz pedig előremutató reformokra van szükség, hogy az EU-nak nagyobb súlya legyen a nemzetközi színtéren” - tette hozzá.

Cséfalvay szerint véget kell vetni annak a szemléletnek, hogy az EU a tagállamok nemzeti érdekei megjelenítője, a közös érdekeket védő kollektív fellépésre van szükség. „Ha egyenértékű partnerei akarunk lenni az Egyesült Államoknak, Kínának és a többi meghatározó államnak, akkor meg kell tanulnunk egyesíteni a 27 tagállam hangját és erejét, és egy közös, egységes külpolitikában megjeleníteni. Ellenkező esetben azt kockáztatjuk, hogy csak szemlélői leszünk a világpolitikai döntéseknek, nem pedig aktív résztvevői a világ, és benne a saját jövőnk alakításának” - nyilatkozta a TASR-nek Cséfalvay.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?