<p>Kihasználatlanul maradt helyzet – így értékelték Sulíkék az államfő beszédét. Az SaS csalódott, iránymutatást várt Kiskától és több problémafelvetést.</p>
Csalódás az SaS számára Kiska újévi beszéde
Nem használta ki a helyzetet, hogy a hazai közbeszédet előremozdítsa – így értékeli az SaS Andrej Kiska újévi beszédét. A párt nem azt várja az elnöktől, hogy konfrontálódjon Ficóékkal, ám konstruktív kritikát sem gyakorolt, vélik Sulíkék.
Az SaS szerint nem elég rámutatni arra, hogy az egészségügyben és az oktatásügyben problémák vannak, ezt mindenki tudja, a kiút felé vezető irányt is kell mutatni. „Úgyszintén hiányzott nekünk az államfő beszédében a jobb vállalkozói környezet megteremtésére való igény kiemelése, mivel az utóbbi időben a protekcionizmus és a bürokrácia hatalma tapasztalható ezen a téren” – áll az SaS állásfoglalásában.
A párizsi terrorcselekményeket a menekülthullám következményeként beállítani nem több, mint politikai manipuláció – mondta újévi beszédében a köztársasági elnök. További részletek itt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.