Családon belüli erőszak: az iszlám jogra hivatkozott a szlovák hatóság

Pozsony |

<p>Őrizetben van az a szaúd-arábiai származású orvos, aki évekig bántalmazta a feleségét és nyilvános helyeken garázdálkodott. Négy évvel ezelőtt az iszlám jogra hivatkozva nem indítottak ellene büntetőeljárást a szlovák hatóságok.</p>

Khalid A. Szlovákiában végezte orvosi tanulmányait, és itt alapított családot. Az ismert plasztikai sebész emellett az ingatlanbizniszben is érdekelt – főleg arab befektetők számára közvetít. A cégjegyzék szerint tizenkét kft. ügyvezetője, ezek a bölcsőde működtetésétől a fagylaltárusításon át egészen az ingatlanközvetítésig mindennel foglalkoznak. Khalid A. főleg az ingatlankereskedelemre összpontosít – ő a szlovákiai összekötője Meteb bin Abdul Aziz szaúdi hercegnek, aki 2008-ban Pöstyén mellett Moraván (Moravany nad Váhom) községben 36 hektárnyi területen tervezett kongresszusi és gyógykomplexumot építeni. A befektetésből nem lett semmi, Khalid A. azonban további arab ingatlanvásárlásoknál is közvetített, amelyeket most a rendőrség és az adóhivatal vizsgál.

Mindeközben a plasztikai sebész előzetes letartóztatásban van családi erőszak miatt. Magyar származású feleségét, akivel három közös gyerekük van, rendszeresen verte, megfélemlítette és arra kényszerítette, hogy minden tekintetben az iszlám legszigorúbb szabályai szerint éljen. „Megkövetelte, hogy mindenhová kendőbe burkolva járjak, emiatt többször is munkahelyet kellett változtatnom, mert a munkaadóim nem nézték jó szemmel. Ő járta a saját útját, szeretőket tartott, napokig nem jött haza. Ha nehezményeztem, hogy nem úgy él, mint egy családapától elvárható, mindig verés volt a vége. Volt, hogy a hajamnál fogva rángatott ki az ágyból, a falhoz verte a fejem és azt kiabálta, hogy megöl” – mondta el lapunknak az asszony, aki neve elhallgatását kérte.

Férje szaúdi hercegből gyorsan változott át despotává, aki minden kiadásról számlát kért a feleségétől, és ellenőrizte, merre jár. „Később újra megnősült, a Korán szerint ehhez két tanú is elég, és elvárta, hogy kiszolgáljam a második feleségét. A lányt többször is kereste nálunk az anyja, a férjem parancsára hazudnom kellett neki, hogy csak a mobilját hagyta itt. ”

Az asszony később a rendőrséghez fordult a férje bántalmazásai miatt, de a rendőrség határozatban megállapította, az iszlám közösségben mindez normális.

A neve elhallgatását kérő asszony az első komoly bántalmazások után még nem fordult a rendőrséghez, iszlám szokás szerint az esküvői tanújuk közvetített közte és a férje között. „Sokáig elhittem, hogy megváltozik, de mindig csak rosszabb lett” – mondta lapunknak a nő. 2010-ben kétszer jelentette fel férjét a rendőrségen – egy időre ki is tiltották a férfit a közös lakásból, majd minden folytatódott úgy, ahogyan azelőtt volt. „2012-ben az egyik nagyon durva bántalmazás után hívtam a rendőrséget. Meghallgattak, majd arra jutottak, hogyha muszlim férfihoz mentem feleségül, el kell tűrnöm a megaláztatást, mert a vallás velejárója a nők hátrányos megkülönböztetése” – írta le az eseményt az asszony.

A sariára hivatkoznak

A rendőrségi határozat szerint egy muszlim házasságban a férfi, ha nézeteltérés támad közte és a felesége közt, büntetheti a nőt pofonokkal vagy azzal, hogy ignorálja. „Mivel az iszlám közösségben a házasság alapja az, hogy a férfi eltartja a családját, a nő pedig szót fogad neki, a nő teljes mértékben köteles elfogadni, hogy a férfinak jogában áll meghatározni, mikor, milyen céllal hagyhatja el a házat, és ennek a nő minden ellenvetés nélkül köteles alávetni magát” – hivatkoznak a határozatban a sariára, amelyet egy pozsonyi nyomozónő írt alá 2012-ben. Az ügyet kihágásként zárták le, a sértett ma sem tudja, fizetett-e a férje a sok verésért legalább bírságot.

Az ügyészség felülvizsgál

Ezek után a nő úgy érezte, teljesen tehetetlen, és az utóbbi négy évben némán tűrte férje erőszakoskodását. A pohár akkor telt be, amikor Khalid A. úgy döntött, hogy Szaúd-Arábiába költöznek, és kiutazott, hogy elintézze a gyerekek ottani taníttatását. „Tudtam, hogy ott végleg elveszíteném a gyerekeimet, mert a családja sosem fogadott el engem. Egy reggel eljöttem a gyerekekkel otthonról és ismét feljelentést tettem ellene” – mondta a nő.

A sajtó nyomására a Főügyészség utasítása alapján végül a Pozsonyi Kerületi Ügyészség kezdett foglalkozni az üggyel. Ugyanez a vádhatóság vizsgálja felül az említett nyomozó 2012-es határozatát is. Lapunk megkeresésére a kerületi ügyészség szóvivője, Oliver Janíček azt válaszolta, hogy mint kiderült, a nyomozónő az ügyben elhamarkodottan döntött. „A szlovák jogrendben elfogadhatatlan, hogy valakinek a jogellenes viselkedését a muszlim vallás alapelveivel magyarázzuk, vagy keressünk számára felmentést” – válaszolta a szóvivő. 2012-ben a Pozsonyi Járási Ügyészség csak a nyomozó határozatát kapta meg az ügy aktája nélkül, és ma nem tudni, hogy az eljárást felügyelő ügyész miért nem kérte azt ki. Janíček szerint most már az ügyész ellen sem lehet fegyelmi eljárást indítani, mert a törvényes határidő lejárt. Ugyanakkor a tettes 2005 és 2012 között elkövetett bűncselekményei lehetnek a mostani eljárás részei, vagyis Khalid A. most ezekért is felelni fog.

A férj börtönben

Az orvos október 8. óta őrizetben van, a nyomozó családon belüli erőszak és garázdaság elkövetésével gyanúsítja. Információink szerint Szaúd-Arábia bécsi nagykövetsége komoly kauciót ajánlott fel Khalid A. szabadon engedéséért, de a szlovák hatóságok ezt nem fogadták el. Felesége három gyermekével egy krízisközpontban talált menedéket, a házukból még a személyes holmiját sem tudta elhozni, mert a férje biztonsági szolgálattal őrizteti azt. „Ügyvédre nincs pénzem, a gyerekek a pozsonyi angol iskolába jártak, de kiderült, hogy az apjuk a tandíjat sem fizette ki. Ez is azt igazolja, hogy Szaúd-Arábiába akart költözni velük, csak az én megnyugtatásomra vásárolta meg nekik az iskolai egyenruhát. Mivel attól tartok, hogy elraboltatja őket, most az individuális oktatás lehetőségét fontolgatom. Kérvényeztem azt is, hogy a bíróság kizárólag nekem ítélje a gyerekek felügyeletét, mert a férjem elvinné őket Szaúd-Arábiába, és soha többé nem engedné, hogy találkozzam velük. Nem tudom, mi lesz tovább, de annál, amit átéltem, semmi nem lehet rosszabb” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?