Családokat szakított szét a határzár

határzár

A határátlépést érintő korlátozások, melyeket a világjárvány miatt vezettek be, sok ember életét megnehezítik a határ menti régiókban. Köztük a szlovákiai magyarokét is, akik nem találkozhatnak Magyarországon élő rokonaikkal – számolt be erről Keszegh Béla komáromi és Eugen Szabó párkányi polgármester.

„Nagyon sok kérdést kapunk a határhelyzettel kapcsolatban. Nemcsak az ingázóktól, hanem azoktól az emberektől is, akiket a határzár elszakított a szeretteiktől, nem egy esetben a házastársuktól, sőt a gyerekeiktől. Néhány esetben elmaradt az esküvő is, mivel a menyasszonyt vagy a vőlegényt nem engedték át a másik oldalra”

– számolt be róla Keszegh. Azt, hogy sok család került nehéz helyzetbe, megerősítette a párkányi polgármester is.

„Bármiféle enyhítő intézkedés bizonyára javítani fogja a helyzetet, ezért ezt mindenképpen támogatom”

– tette hozzá Szabó.

A kormányhivatal a TASR kérdésére, vajon a kormány tervezi-e a közeljövőben enyhíteni a határátlépésre vonatkozó korlátozásokat azok javára, akiknek a szomszédos országokban élnek a családtagjaik, azt válaszolta, hogy az állandó válságstáb szakemberei szerint a járvány második hullámát éppen a külföldről érkező fertőzöttek robbanthatják ki.

„A válságstáb ezért fokozottan figyelemmel követi a járványhelyzet alakulását a szomszédos országokban. Ha a helyzet kedvezően alakul, javasolni fogja a határforgalmat korlátozó intézkedések enyhítését. Minden a helyzet alakulásától függ. Megértjük azokat, akiknek hiányoznak a szeretteik, de ha egyszerűen akarunk fogalmazni: ma nem találkozunk, hogy később épen és egészségesen láthassuk viszont egymást, miután legyőztük a járványt”  

– olvasható az állásfoglalásban, melyet a kormányhivatal sajtóosztálya küldött a TASR-nek.

Annak ellenére, hogy a határ átlépésével növekedhet a fertőzés kockázata, a komáromi polgármester lát esélyt a korlátozások további lazítására. A végső döntést azonban mindig a tiszti főorvos hozza meg, tette hozzá.

„A Szlovákiai Városok Unióján keresztül kértem a központi válságstáb vezetőjét, hogy a döntések elfogadása előtt hallgassák meg az érintett önkormányzatok véleményét. Ezzel talán elkerülhető lenne több probléma”

– zárta Keszegh.

A szétszakított családok helyzetére Dala Orsolya is felhívta a figyelmet, aki online petíciót indított annak érdekében, hogy tegyék lehetővé a Szlovákiában és a szomszédos országokban élő családtagok részére a határ átlépését.

„Lényegében ugyanaz vonatkozna rájuk, mint a munkahelyükre ingázókra. A határ átlépése után nem hagyhatnák el a gépjárművet, kizárólag a célként megjelölt helyre utazhatnának. A kötelező karantén alól szeretnénk felmentést kérni, mert ellehetetlenítené a megélhetésünket, háztartásunk gondozását”

– áll az Igor Matovič kormányfőnek címzett petícióban, melynek szerzője április 28-án elektronikus formában továbbította a kezdeményezést a miniszterelnöknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?