Csak 120 napig járna lakhatási támogatás a menekültek elhelyezéséért

ukrán válság k

Csak 120 napig járna a menekültek elszállásolásáért lakhatási támogatás az új kormányjavaslat szerint. Viszont egyes meghatározott, kiszolgáltatott csoportok után időkorlát nélkül járna a támogatás. 

Az új rendszer célja a célzott támogatás, és főleg a támogatási rendszer további fenntarthatósága. A szabályokat a menekültügyi törvény alapján módosították, a javaslatot szerdán hagyta jóvá a kormány, és szeretné, ha a parlament gyorsított eljárásban vitatná meg.

„A menekültek széles körének nyújtott jelenlegi támogatás hosszú távon fenntarthatatlan. Ezenkívül kívánatos, hogy a menekültek minél gyorsabban beilleszkedjenek és részt vállaljanak alapvető életkörülményeik megteremtésében” – áll a javaslat indoklásában.

A veszélyeztetett csoportokba tartozókra nem vonatkozna ez a korlátozás, ide tartoznak a szükséghelyzetben levő családok, egészségkárosultak, a 65 évnél idősebbek és az öt évesnél kisebb gyereket nevelők.

A menekültek elszállásolása esetében a szükséghelyzetben levő családok nem tartoznak a veszélyeztetett csoportba.

A menekültszállást el kell hagynia annak, akinél letelik az ideiglenes elszállásolásra vonatkozó határidő, vagy a minisztérium az áthelyezéséről dönt, vagy súlyosan megsérti a menekültszállás házirendjét.

A menekült nem lenne jogosult az egyszeri, beilleszkedési támogatásra, ha már van vagy volt állandó vagy ideiglenes lakhelye Szlovákiában.

Az egészségügyi ellátásról szóló törvény módosítása után a szolgáltatást nyújtó már nem utasíthatná vissza a szerződés megkötését a menekülttel. Ennek oka, hogy a menekülteknek, bár védett státuszt élveztek, gondot jelentett hozzájutni az általános orvosi ellátáshoz.

Az idegenforgalom támogatásáról szóló törvényből törlik a közlekedési minisztérium által nyújtott szállásköltség-támogatást a menekültek számára. Ezzel párhuzamosan ideiglenes rendelkezés szabályozza a menekülteknek 2024. június 30-ig nyújtott szállásköltség-támogatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?