CoFoE – Stančík: Változásokra van szükség az EU kül- és védelmi politikájában

Andrej Stančík

Változásokra van szükség az Európai Unió közös kül- és védelempolitikájában – véli Andrej Stančík (OĽaNO) parlamenti képviselő, a parlament külügyi bizottságának tagja. Szerinte a változtatások az ukrajnai háború miatt szükségesek. Erről az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) kapcsán beszélt, amelynek eredményei a változás szükségességét mutatják.

Ha azt akarjuk, hogy az EU vezető szerepet töltsön be és egységes legyen, akkor egységes külpolitikára van szükség, és a jóváhagyásához elégnek kell lennie a minősített többségnek” – nyilatkozta Stančík a TASR hírügynökségnek.

A képviselő a védelem terén is az együttműködés megerősítésére szólított fel. „Úgy vélem, a célnak a közös hadsereg gondolatának kell lennie. Csak így tudunk szembenézni a 21. század fenyegetéseivel, nem maradhatunk le más hatalmak mögött. Tudom, hogy ez egy hosszú út, de jövőkép nélkül egy helyben fogunk topogni” – jegyezte meg.

A CoFoE felvetette az EU működésére vonatkozó alapszerződések felülvizsgálatának témáját is. Stančíkot különösen aggasztja Magyarország hozzáállása ezek módosításához, ami szerinte akadályozza az egységes uniós álláspont kialakítását. Ezért Stančík a kétsebességes unió lehetőségét is felvetette.

„Úgy gondolom, ha nem sikerül konszenzusra jutni, meg kell fontolnunk az úgynevezett kétsebességes EU gondolatát. Akik el akarják mélyíteni az együttműködést, azok ezt akadály nélkül megtehetik” – nyilatkozta a TASR-nek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?