Maroš Šefčovič
CoFoE: Šefčovič szerint stratégiai fontosságú az Európai Unió autonómiája
Az Európai Unió számára stratégiai fontosságú az autonómia - mondta Maroš Šefčovič, az Európai Bizottság (EB) alelnöke az Európa jövőjéről szóló konferencia (CoFoE) keretében, Pozsonyban tartott rendezvényen.
„Gyógyszeripari stratégiára van szükségünk, de nélkülözhetetlen ásványi anyagokra vonatkozó stratégia és a csipeket érintő európai törvény is. Ma más országoktól függünk ezen a téren, de az EB azt szeretné, hogy ezeket a termékeket Európa területén állítsák elő" - tette hozzá.
Šefčovič szerint az ukrajnai háború rámutatott, hogy az EU-n belül kell alakítani a jövőnket. „Oroszország alattomos és indokolatlan ukrajnai inváziója aláhúzza, mennyire fontos, hogy összefogjunk és meghatározzuk, milyen Európát akarunk" - mondta, és hozzátette, hogy szükség van a polgárokkal folytatott párbeszédre is.
Šefčovič kiemelte azt a munkát is, amit az EU a világjárvány alatt végzett. „A súlyos válságok idején nagyobb szükségünk van az unióra. Ha a világjárvány idején nem hoztuk volna létre az európai HERA irodát, hogy felkészülten reagálhassunk az egészségügyi vészhelyzetekre, nem tudtunk volna hatékonyan együttműködni. Az olyan kis országok, mint Szlovákia, Bulgária vagy Litvánia, nem jutottak volna vakcinákhoz az unió nélkül" - hangsúlyozta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.