Čižnár takarításba kezdett

Pozsony |

<p>Dobroslav Trnka volt főügyész, későbbi főügyészhelyettes, és Ladislav Tichý, Trnka főügyészsége idején a főügyész első helyettese, később ebben a tisztségben a főügyészség vezetője befejezte tevékenységét a legfőbb vádhatóságnál, közölte mai sajtótájékoztatóján Jaromír Čižnár főügyész.</p>

"Trnka maga kérte a felmentését, ezt nagyon tisztelem. Nem folyik tisztogatás. Az, hogy ki fogja betölteni a tisztségeiket, egyelőre kérdés" – mondta Čižnár, aki hangsúlyozta, a cserék botrányok nélkül történnek. Tichý a főügyészség C osztályán fog tovább dolgozni, amely a bírósági ítéletek felülvizsgálatát végzi. Trnka a szervezési és ellenőrzési osztályon folytatja.  Čižnár cáfolta azokat a sajtóban megjelent információkat, mely szerint helyettesi posztot kínált a korábbi megválasztott, de az elnök által ki nem nevezett főügyésznek, Jozef Čentéšnek. "Čentéšsel hétfőn többedmagammal találkoztam, és arról beszéltünk, hogyan lehetne hatékonyabbá tenni a büntetőjogi részleg munkáját. Azt ő maga is cáfolta, hogy helyettesi posztot kínáltam neki" – mondta. Čentéšből lehet helyettes, de csak pályázati eljárás útján. Azt az információt, hogy René Vaneket szeretné első helyettesévé kinevezni, sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánta. "Nem titkolom, hogy Vaneket el tudnám képzelni közeli munkatársamként, de a sorrendet nem én határozom meg" – válaszolta újságírói kérdésre. Trnka helyét a büntetőjogi részleg élén Peter Šufliarsky, a kiemelt ügyeket vizsgáló részleg vezetője látja el ideiglenesen.  Čižnár elmondta, fő feladatnak az adócsalások, és a családon belüli erőszak elleni küzdelmet tekinti. Ugyanakkor hangsúlyozta, a korrupciós esetekkel is foglalkozni kíván. "A korrupciós ügyekkel főként a speciális ügyészek foglalkoznak, de nem azt mondtam, hogy nem fogok velük konzultálni ezekről a dolgokról.  Az új főügyész a jövőben találkozni kíván Robert Kaliňák belügyminiszterrel, Peter Kažimír pénzügyminiszterrel, és Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitánnyal, hogy a további együttműködésről egyeztessenek. Az ilyen megbeszélések korábban rendszeresek voltak, Čižnár szeretné, ha ebből újra hagyomány lenne. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?