Civil kampány a magyarok között is

A kampány mindig szélsőséges megoldásnak tűnik, de vannak helyzetek, amikor gyorsan és hatékonyan kell reagálni – ilyenkor ez a legmegfelelőbb eszköz. Mindig valamiért folyik a kampány, a csata – most a szlovákiai civil szervezeteket érintő jogszabályokért. Az ország vezetése sokszor nem érti meg, vagy nem látja át egy-egy apró paragrafus fontosságát, hosszú távú hatását a társadalomra. Erre tipikus példa a 2%-os törvény és a szervezetek adókedvezménye.

Az volt a tét, hogy marad-e törvény és az adókedvezmény, vagy eltörlik őket. Konkrétan miről is szólnak ezek a paragrafusok?

Az ismertebbnek, az ún. 2%-os törvénynek a lényege, hogy az adózók – magánszemélyek és cégek – az adóbevallásuk keretében rendelkezhetnek adójuknak egy töredék részéről, és azt valamely nonprofit intézménynek juttathatják. A törvény megszabta a felajánlók és fogadók körét és a célokat is, amelyekre ezeket a felajánlásokat fel lehetett használni, a felhasználás módját, ellenőrzését. Jó törvény volt, bár természetesen nem tökéletes – minthogy nincs tökéletes szabályozás. A felajánlók köre nagyon széles volt, hiszen bármely magánszemély vagy cég élhetett vele. A fogadók köre szigorúbban volt szabályozva – megfelelő tevékenységet kellett igazolniuk, nem lehetett köztartozásuk, rendezetlen jogi ügyletük stb. Külön listát vezetett róluk a közjegyzői kamara, ezzel garantálva a szervezetek valódi jogosultságát. Magyarországon például nincs regisztráció sem, az adóhivatal csak a pénzek átutalása előtt ellenőrzi a szervezet jogosultságát, s bár ez okozhat bonyodalmakat, ott mégsem akarják a törvényt eltörölni. A másik jogszabály, amely érzékenyen érinti a szektort, az ún. adókedvezmény. Eszerint a civil szervezet vállalkozásból vagy más tevékenységből befolyó bevételei 300 000 koronáig adómentesek voltak. Ez logikus következménye volt annak az alapelvnek, hogy a civil szervezet nem termel profitot, ugyanis minden megszerzett fillért kizárólag céljainak elérésére fordíthat – nincs magánvagyon, haszon, csak a küldetés létezik, amely, mondjuk, lehet beteg gyerekek gyógyítása, de akár egy falu kultúrájának megőrzése is. Tehát amikor arra kényszerítenek egy szervezetet, hogy adót fizessen, a pénzt nem az ő zsebéből húzzák ki, hanem a beteg gyerekektől vagy a falutól veszik el.

A törvénymódosítók érvei közt szerepelt, hogy az így felajánlott pénz mégsem került mindig jó helyre, vagy nem megfelelő célra fordították az összeget.

Igen, e tekintetben valóban voltak bizonytalanságok. Viszont minden esetben lehetett volna módosítani az elszámoltatás módját, szigorítani a beszámolókat. A törvény megszüntetése semmiképpen sem megoldás. Ha szálka megy valakinek az ujjába, nem azzal gyógyítom, hogy levágom a fél kezét.

S ezzel már a csatajelenetekről is szó esett. A végeredményt látva úgy tűnik, sikeres volt a kezdeményezés: a parlament meghátrált, a törvény maradt.

A siker csak részleges. Frázis, de nagyon igaz, hogy győztünk a csatában, de a háborút nem nyertük meg. Egyrészt mert nem sikerült a törvényt eredeti formájában megőrizni, a parlament ugyanis erősen megnyirbálta. Másrészt tartunk tőle, hogy ami nem sikerült nekik az első menetben, azt majd újra és újra megpróbálják.

Melyek ezek a csonkítások a törvényben?

A legdurvább valószínűleg a már említett adómentesség eltörlése. De nagyon diszkriminatív az is, hogy az adózóknál a felajánlható összeg alsó küszöbét felemelték 20 koronáról 100 koronára. Utánaszámolhat az olvasó, hogy ezzel a felajánlók köréből kiesik mindenki, akinek a keresete nem éri el az átlagbért – tehát a nagyjából 17 ezer koronát. Arról meg ugye felesleges beszélnünk, hogy a lakosság jelentős része, főként a szegényebb keleti régiókban távolról sem keres ennyit. Tehát éppen ott apadnak el a felajánlások, ahol a legnagyobb szükség volna rájuk. Ezekben a régiókban a kis szervezetek a falu vagy kisváros polgáraitól össze tudtak gyűjteni néhány ezer koronát, amely aztán számukra akár az egész éves működést biztosította. Nem beszélve az adózók diszkriminációjáról: ha jól keresel, adakozhatsz, ha nem, akkor nincsenek ugyanolyan jogaid, mint a másiknak? A pénz egyébként nem adomány, hanem a költségvetés része, mivel nem közvetlen a civil szervezetekhez megy, hanem az állam költségvetésébe. És legalább ilyen antidemokratikus a fogadók körének 2008-tól tervezett szűkítése. Az eredeti törvény a fogadók tevékenységén belül felsorolt minden közhasznú területet, egyenlő esélyeket biztosítva a civil szervezeteknek. A módosítás érvénybelépésével ebből a körből kizárják az emberi jogokkal, közművelődéssel és környezetvédelemmel foglalkozó intézményeket. Tehát a kisebbségek védelmével és a polgári jogokkal foglalkozó összes szervezetet, valamint azokat, akik az emberi erőforrások fejlesztésével foglalkoznak.

Mi a jelentősége annak, hogy a csatában a magyar szervezetek is részt vettek? Egyáltalán: kell ezt külön hangsúlyozni?

Szlovákiában a civil szektor elég erős és jól szervezett. Igen tapasztalt az érdekérvényesítésben, a lobbiban. A déli régiók eddig kicsit kimaradtak ebből a munkából – kivételként talán csak az OK 98 kampányt említhetem, melybe a Fórum Intézet által sok helyi magyar szervezet is bekapcsolódott, hozzájárulva ahhoz, hogy Szlovákia demokratikus állam lehessen. A szlovák többség számára azonban az ország déli része még mindig a sárkányok földje: nincsenek információik rólunk, nem dolgoznak együtt magyarokkal, nincs valós képük az itt rejlő kapacitásokról és szükségletekről. Ez sajnos a mi hibánk is – keveset hallatunk magunkról, nem keressük elég intenzíven az együttműködést velük. Ez számunkra nagyobb hátrány: elvesztjük a lehetőséget, hogy érvényesítsük a kisebbségek érdekeit, s a támogatók részéről sem épül ki a bizalom a magyarok irányában. A Fórum Intézetnek persze elég jó kapcsolatai vannak a szlovák szervezetekkel, a Dél-szlovákiai Civil Információs Hálózat pedig felvállalta a civil érdekképviseletet a déli régiókban. ĺgy a két intézmény közösen kapcsolódott be a kampányba, nyitva a többség felé. A hálózat igyekezett bevonni és képviselni minden magyar szervezetet: minden információt, aktuális hírt azonnal továbbítottunk a délen dolgozóknak, és bizony nagyon kellemesen meglepődtünk, menynyire pozitív volt ennek a visszhangja. A szervezetek örültek a híreknek, aláírták a tiltakozásokat, elmentek a gyűlésekre. Önmaguknak is bebizonyították, hogy éretten és felelősen gondolkodnak a hazájukban zajló eseményekről, hogy van bennük civil kurázsi. Szlovák társszervezeteiknek pedig megmutatták, hogy igenis léteznek, dolgoznak, hajlandóak együttműködni. Ezzel nagyon sok lehetőség nyílt a jövőbeni közös munkára, amelyből a magyar kisebbség csak nyerhet.

Újabb csatákat? Merthogy, ugye, a kampány folytatódik?

Igen. A cél az, hogy a most megnyitott kérdések – adófelajánlás, adókedvezmény, közhasznúság – társadalmi vitára kerüljenek. A törvényi szabályozást rendezni kell, de nem az érdekeltek feje fölött. Bele akarunk szólni a törvények alakulásába. Érvényesíteni akarjuk azokat az elveket, amelyek a harmadik szektort működtetik. Mi, civil szervezetek nem magunkért dolgozunk, vagyis az, hogy működésünkhöz és munkánkhoz biztosítva legyenek a megfelelő jogi keretek, az állampolgárnak ugyanúgy fontos, mint nekünk. Éppen ezért igyekszünk megszerezni és megtartani a politikusok és a közvélemény támogatását, valamint feltárni a törvényhozók számára egyes hibás lépéseknek nemcsak a civil szervezetekre, hanem Szlovákia egész társadalmára ható katasztrofális következményeit.