Čentéš-ügy – a Népi Platform az alkotmánybírósághoz fordul

Pozsony |

<p>Néhány órán belül beadványt nyújt be a Népi Platform az alkotmánybíróság szervezeti rendjéről szóló, nemrégiben módosított törvény ellen. Az elnöki hivatal hétfőn tájékoztatott arról, hogy Ivan Gašparovič államfő már aláírta a jogszabályt, így az hatályba léphet.</p>

A módosított törvény alapján megszűnhet az alkotmánybíróságon a főügyészválasztással kapcsolatban kialakult patthelyzet. Ez azt is jelentheti, hogy elutasítják Jozef Čentéš beadványát.

Gašparovič január elején úgy döntött, nem nevezi ki posztjára az előző parlament által főügyésszé választott Jozef Čentéšt. Az érintett emiatt panaszbeadvánnyal fordult a kassai székhelyű taláros testülethez. A beadványról azonban nem volt kinek döntenie, mert Čentéš és Gašparovič egymás után nyújtották be az egyes alkotmánybírákkal szembeni elfogultsági indítványokat. Ezzel tulajdonképpen kizárták őket a döntéshozatalból – patthelyzet alakult ki. A törvénymódosítással a korábban elfogultság okán kizárt alkotmánybírók újra jogosulttá válnak, hogy állást foglaljanak Čentéš beadványával kapcsolatban.  Lucia Žitňanská, az SDKÚ-DS frakcióvezetője elmondta: az ellenzéknek egyedül olyan válaszlépésre van lehetősége, hogy a módosított törvényt az alkotmánybíróságon támadja meg, kérve, hogy a taláros testület állásfoglalásáig a törvény hatályát függesszék fel. Ezzel elérnék, hogy a a törvény ideiglenesen ne legyen végrehajtható. Pavol Abrhant, a KDH alelnökét nem lepte meg, hogy az államfő aláírta a törvényt, mert Gašparovič és Ivetta Macejková, az alkotmánybíróság elnöke is „összejátszik” Robert Fico miniszterelnökkel. Solymos László, a Híd alelnöke és frakcióvezetője úgy véli, az elnök a törvény aláírásával csak azt a vonalat követi, amit az ügyben eddig is követett. (TASR, SITA) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?