Čaputová: Visszautasítom, hogy többet foglalkozom Ukrajnával, mint Szlovákiával

čaputová k
Trencsén |

Az államfő a Pohoda fesztiválon megrendezett beszélgetésben elmondta, visszautasítja azokat a „mítoszokat”, amelyek arról szólnak, hogy jobban törődik az ukránokkal, mint a szlovákokkal.

Állítom, hogy foglalkozom a szlovákokkal. A programomban prioritásként szerepel, hogy a szlovákokért és Szlovákiáért dolgozzak

– hangsúlyozta Zuzana Čaputová.

A köztársasági elnök hozzátette, csupán mítosznak tartja azokat a híreszteléseket, melyek szerint jobban érdeklik őt az ukránok.

Ukrajnának szentelni magam lényegében ugyanazt jelenti, mint Szlovákiáról gondoskodni. Az orosz álláspontok alapján nincs okunk azt hinni, hogy leállnának a háborúval. Mindez ugyanúgy szól a saját szuverenitásunkról és szabadságunkról, valamint országunk biztonságáról

– emelte ki az államfő.

Čaputová az úgynevezett családtámogatási csomag kapcsán is megszólalt, és megerősítette, már megírta javaslatát az Alkotmánybíróságnak, jövő héten pedig el is fogja küldeni.

Ismét élesen kritizálta a Matovič-féle inflációellenes törvénycsomag elfogadását; a jóváhagyásával, illetve az elnöki vétó megtörésével kapcsolatos folyamatot fasisztákkal való együttműködésnek nevezte.

Azt egyelőre nem árulta el, szándékában áll-e újra megmérettetnie magát az elnökválasztáson.

Nem hiszem, hogy most van ideje dönteni. A légkör a társadalomban rendkívüli módon elmérgesedett – ezt is figyelembe fogom venni, amikor elhatározom, indulok-e majd

– tette hozzá.

(facebook)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?