Čaputová: Visszalépés lenne a Speciális Ügyészi Hivatal vagy a Speciális Büntetőbíróság megszüntetése

Zuzana Čaputová

Visszalépés lenne a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) vagy a Speciális Büntetőbíróság (ŠTS) megszüntetése. Mindennemű változtatást, különösen a jogállammal kapcsolatosakat, alapos szakmai egyeztetésnek kell megelőznie, és csakis szabályos jogalkotási folyamat keretében szabad elfogadni azokat” – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő.

„Ez egy rendkívül szerencsétlen, egyúttal veszélyes beavatkozás lenne a politikai hatalom részéről az ügyészség működésébe” – tette hozzá a köztársasági elnök.

Azt is megjegyezte, számítani lehetett rá, hogy a kormánykoalíció változtatásokat vezet be az igazságszolgáltatásban, mivel eddig az összes kormány tett ilyen lépéseket. „Ugyanakkor a jelzett változásokat gyorsított eljárásban tervezi végrehajtani, tehát szabályos törvény-előkészítői eljárás és szakmai párbeszéd nélkül” – mutatott rá Čaputová.

Azt is kihangsúlyozta, a kormánypárti politikusok nyilatkozatai alapján világos, hogy a fő mozgatórugó személyi változások elérése a különleges ügyészségen, nem pedig az, hogy például nem működik eléggé hatékonyan vagy megfelelően az intézmény.  „Az ÚŠP és az ŠTS már bizonyította létjogosultságát a szervezett bűnözés és a korrupció elleni harcban. Emellett egyik intézmény sem a legfelsőbb instancia, a működésük megfelelő ellenőrzés alatt áll, a fellebbviteli bíróságok részéről is” – folytatta az államfő.

Robert Fico (Smer) kormányfő a közmédia Szombati párbeszéd című műsorában jelentette ki, minden szükséges lépést megtesz, hogy Daniel Lipšic különleges ügyész távozzon a Speciális Ügyészi Hivatalból. Azzal kapcsolatban nem nyilatkozott, hogy a Speciális Büntetőbíróság megmarad-e.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?