Čaputová optimista

c

Zuzana Čaputová eredmenyvarója a Design Factoryban van a fővárosban.

Néhány perce érkezett meg Ivan Štefunko, a Progresszív Szlovákia elnöke. Röviden csak annyit mondott, nagyon bízik Čaputová győzelmében.

Čaputová eredményvárójára nem várnak politikusokat. Az államfőjelölt stábja szerint Robert Mistrík viszont felbukkanhat.

Zuzana Čaputová az eredményváróra érkezve azt mondta: a legutolsó felmérések tekintetében optimista, és bízik abban, hogy továbbjut a második fordulóba.

A Progresszív Szlovákia államfőjelöltje családtagjai kíséretében érkezett meg az eredményváróra, két lánya és párja kísérte el.

Elmondta azt is, jobban örülne, ha az államfőválasztás második fordulójában olyan ellenfele lenne, aki nem a szélsőséges elveket képviseli.

Zuzana Čaputová az eredményváróját úgy jellemezte, mint egy szerény partit, melyet a kampányát támogatók által összedobott összegből finanszíroztak: 

"Vendégeink között jobbára olyanok vannak, akik segítették a kampányt."

Egyelőre csak a Progresszív Szlovákia tagjai vannak jelen, Mistríket 22:30-ra várják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?