Zuzana Čaputová államfő pénteken 15:30-kor veszi át a pozsonyi elnöki palotában Marek Krajčí (OĽaNO) leköszönő egészségügy-minisztertől a felmondólevelét.
Čaputová ma délután veszi át Krajčí felmondólevelét
A tárca irányításával ideiglenesen a kormány egy másik tagját bízza meg – tájékoztatott Martin Strižinec elnöki szóvivő pénteken.
Krajčí csütörtökön jelentette be a lemondását, hozzátéve: a két kisebb koalíciós párt csak ezzel a feltétellel maradt a koalícióban. Igor Matovič (OĽaNO) kormányfő kilátásba helyezte, hogy Krajčí néhány hétig még a helyén marad, hogy segítsen az utódjának. Azt akarta, hogy a leköszönő egészségügy-miniszter csak azután távozzon, hogy beindult a Szputnyikkal való oltás. Krajčí végül úgy döntött, hogy már pénteken lemond. Nem akarja, hogy a távozásának időpontja újabb ürügy legyen a kormány megbuktatására. Egyelőre nem tudni, ki veszi át a helyét.
A kormányválság a Szputnyik V vakcina vásárlása után robbant ki. A koalíción belül már régóta eszkalálódott a feszültség. Abban mindegyik párt egyetértett, hogy nem akarnak előrehozott választásokat. Az SaS és a Za ľudí a kormány átalakítását szorgalmazta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.