Čaputová köszönetet mondott Ódoréknak

Zuzana Čaputová Ódor Lajos

Zuzana Čaputová köztársasági elnök köszönetet mondott a leköszönő szakértői kormány tagjainak az elszántságukért, a bátorságukért és azért, hogy vállalták a közszolgálatot. Megköszönte nekik a szakmaiságot, és azt, hogy hozzájárultak a politikai kultúra és a kommunikáció javításához.

Kedden délután az elnöki palotában fogadta az államfő Ódor Lajos miniszterelnököt és a távozó kormány minisztereit. „Önök nem politikai pártok képviselői, hanem egy szakemberekből álló kormány tagjai voltak, ami sokszor abban mutatkozott meg, hogy inkább kritikát, mint támogatást kaptak a parlamentben” – mondta Čaputová.

Az államfő hangsúlyozta, a kormány feladata a helyzet megnyugtatása és a kormányprogramban kitűzött célok elérése volt. A köztársasági elnök megköszönte a miniszterelnöknek a konstruktív együttműködést. „Nem találkoztam még a szakértelem és a humor ilyen különleges kombinációjával” – jegyezte meg az elnök.

A miniszterelnök kiemelte a szakértői kormányt fémjelző csapatszellemet. „Szeretném megköszönni mindenkinek az együttműködést és a lakosság érdekében tett erőfeszítéseket” – mondta.

A köztársasági elnök szerdán délután nevezi ki Robert Fico (Smer) kormányát. A kormánytagokat a koalíciós pártok, a Smer, a Hlas és az SNS jelölték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?