Zuzana Čaputová államfő hétfőn, a nemzetközi nőnap alkalmából 11 nőt fogadott az elnöki palotában, köztük szakszervezetek és civil szervezetek, valamint a politikai élet képviselőit.
Čaputová javasolt néhány válságkezelő intézkedést a nők megsegítésére
A kerekasztal-beszélgetés után felsorolta azokat az intézkedéseket, amelyek szerinte segíthetnének a szlovákiai nőknek átvészelni a világjárvány okozta válságot. Ezek között a szegénység által leginkább veszélyeztetett embereknek szánt SOS-támogatás emelését, az eltartott gyermek után a Covid-válság idején járó pótlék bevezetését, illetve a gyermek után járó ápolási segély oly mértékű növelését említette, hogy az elérje a nettó jövedelem száz százalékát.
Az elnök asszony hangsúlyozta: a szlovákiai nők ténylegesen az első vonalban harcolnak a világjárvány ellen, legyen szó akár a háztartást vezető édesanyákról, az egyedülálló édesanyákról, illetve az egészségügy vagy a szociális szolgáltatások területén dolgozó nőkről. „Az első vonalban dolgozó alkalmazottak mintegy 80 százaléka nő” – figyelmeztetett az államfő, aki olyan problémákra is rámutatott, mint a munkanélküliség növekedése, vagy a családon belüli erőszak eseteinek gyakoribbá válása.
Čaputová hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a Szlovák Munka-, Szociális és Családügyi Minisztérium támogatási programját ne tegyék függővé az államadósságtól. A vendégeivel közösen egyöntetűen kiálltak „az iskolákat nyissuk meg elsőként és zárjuk be utoljára” filozófia mellett. Hozzátette: nagyon sok nő működése függ attól, hogy el tudja-e küldeni a gyereket az iskolába vagy az óvodába.
Az egészségügyi és a szociális szférában dolgozó alkalmazottakkal kapcsolatban megjegyezte: sokan közülük kilátásba helyezték, hogy a világjárvány lecsengése után felmondanak, vagy külföldre távoznak, ahol többet kereshetnek. „Ezért is kell vonzóbbá tenni ezeket a hivatásokat, akár pénzügyi szempontból, akár a technikai felszerelést tekintve” – hangsúlyozta az elnök asszony.
Az államfő hétfőn Monika Beňová és Lucia Ďuriš Nicholsonová európai parlamenti képviselőket, Jana Bittó Cigániková, Petra Krištúfková, Jarmila Vaňová és Jana Žitňanská parlamenti képviselőket, továbbá Zuzana Havírovát, a Roma Érdekképviseleti és Kutatóközpont igazgatóját, Katarína Farkašovát, a Szlovákiai Nők Szövetségének munkatársát, Mária Kovaľovát, a szakképzett szociális dolgozók szövetségének munkatársát, Iveta Lazorovát, a Szlovák Nővérek és Szülészasszisztensek Kamarájának elnökét, valamint Eva Markovát, a Jednorodič polgári társulás munkatársát fogadta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.