Čaputová eddig hatszor gyakorolt kegyelmet

Zuzana Čaputová

Zuzana Čaputová államfő elnöksége első évében 1543 kegyelmi kérelem érkezett az elnöki hivatalba, ezek közül hatot teljesített. Erről a közösségi hálón tájékoztatott csütörtökön.

„Ha megkérdezik tőlem, hogy mely, a hivatalommal összefüggő döntések a legnehezebbek, azt válaszolom, hogy az egyik mindenképpen a kegyelmi kérvények elbírálása. Mindegyik eset rendkívüli, hiszen konkrét emberek konkrét sorsáról van szó. Ennek megfelelően rendkívüli figyelmet szentelek az egyes kérvényeknek”

– írta Čaputová, hozzátéve: kollégáival közösen csütörtökön is ilyen kérvényekkel foglalkozott.

Az államfő kifejtette: a segítőivel minden körülményt megvizsgálnak, beleértve az elítélt és a hozzátartozói aktuális élethelyzetét és egészségi állapotát. Állásfoglalást kérnek az illetékes hivataloktól és önkormányzatoktól, áttanulmányozzák a bírósági döntések indoklásait, a bűnelkövető előéletét, megvizsgálják az indítékait is. „Megvitatjuk, hogy a büntetés végrehajtása nevelő hatással van-e az elkövetőre, valamint azt is, hogy képes lesz-e normális életvitelt folytatni, támogatni a családját és a gyerekeit, és képes lesz-e a társadalom hasznos tagjává válni” – részletezte az elnök asszony.

Hozzátette: a kérvények többségét a szigorú elbírálás után el kell utasítaniuk, de ha van megfelelő indok a kegyelemgyakorlásra, az mindig örömmel tölti el, hiszen ez azt jelenti, hogy egy ember és a családja számára véget ér a hosszú évek óta tartó, fájdalmas trauma, az illető pedig esélyt kap egy jobb életre.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?