Čaputová: Az amerikai és szlovák értelmező záradék tartalmilag összhangban van

Zuzana Čaputová
Pozsony |

A Szlovákia és az USA közötti, védelmi együttműködésről szóló megállapodáshoz csatolt amerikai és szlovák értelmező záradék tartalmilag teljes mértékben összhangban van egymással – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő kedden. Hozzátette: méltányolná, ha az amerikai záradékot is nyilvánosságra hoznák.

„Ez azt jelenti, hogy mindkét szerződő fél lényegében azonos módon értelmezi a megállapodás szövegét. Azért jó ez, mert így nemcsak a mostani politikai nemzedék, hanem a következők is kötelesek lesznek az interpretáció során figyelembe venni ezeket az értelmező záradékokat” – szögezte le az elnök asszony.

Čaputová ismét megerősítette, hogy kihirdeti a védelmi megállapodásról szóló referendumot, ha teljesül az összes alkotmányos feltétel. Nem válaszolt arra a kérdésre, hogy a megállapodás ratifikálásával megvárná-e a népszavazás eredményét. „Ne szaladjunk előre. A szerződést még nem írtuk alá, a parlament még nem hagyta jóvá, nincs még semmilyen bejelentett aláírásgyűjtés, nem ismertek a kérdések. Ugyanakkor a ratifikációs eljárás semmilyen módon nem akadályozza meg, hogy az emberek élhessenek a petíciós jogukkal, aminek az eredménye népszavazás lehet” – tette hozzá.

Várhatóan február 3-án, csütörtökön írják alá a Szlovák Köztársaság és az Amerikai Egyesült Államok közötti, védelmi együttműködésről szóló megállapodást. Az Egyesült Államokba egy szlovák küldöttség utazik, az élén Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszterrel és Ivan Korčok (SaS-jelölt) külügyminiszterrel.

Az SZK és az USA közötti védelmi együttműködési megállapodás aláírását korábban már jóváhagyta a kormány és az Szlovák Köztársaság Biztonsági Tanácsa is. Az elnöki meghatalmazás alapján történő szerződéskötés után a dokumentumot – amely lehetővé tenné az amerikai fegyveres erők számára a Malacky-Kuchyňa és a Sliač katonai repülőterek, esetlegesen más létesítmények használatát is, bérleti díj fizetése nélkül – jóvá kell hagynia az SZK Nemzeti Tanácsának is, majd az államfő ratifikálja. A megállapodást tíz évre kötnék. Ezt követően is érvényben maradna, felmondani egyéves felmondási idővel lehetne.

Az ellenzék bírálja a szerződést, azt állítva, hogy annak eredményeképpen amerikai katonai támaszpontok létesülnének Szlovákiában, az amerikai csapatok közelebb kerülnének az orosz határhoz és hogy korlátozódna a szlovák állami szervek hatásköre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?