Čaputová államfő ellátogatott a Szivárványos Felvonulás egyik előadására

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Zuzana Čaputová államfő péntek este ellátogatott a pozsonyi Nová Cvernovkában megrendezésre kerülő előadásra, amely a Príbeh geja, príbeh lesby címet viseli. Az előadás a szombaton (július 20.) megrendezésre kerülő, pozsonyi Szivárványos Felvonulás kísérőrendezvényeihez tartozik. Villamoson érkezett a helyszínre. A TASR-t Henrieta Hajtová tájékoztatta az elnöki hivatalból.

A szlovák rendezésű előadás az LGBT közösség történetein keresztül próbálja bemutatni a közösség tagjainak az életszakaszait.

Čaputová korábban közölte: a Szivárványos Felvonuláson nem vesz részt, ahogy a Büszkék a családra (Hrdí na rodinu) nevű kezdeményezés felvonulásán sem. Ugyanakkor hangsúlyozta: tiszteletben tartja minden közösség és kisebbség szabad véleménynyilvánítási jogát, illetve arra való igyekezetét, hogy felhívja a figyelmet a jogaira.

Az említett rendezvényeken Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő sem vesz részt. Andrej Danko (SNS) parlamentelnök viszont ott lesz a Büszkék a Családra nevű felvonuláson. Danko elmondta: tiszteletben tartja ezeknek a közösségeknek a jogait, de a határ számára az egynemű párok gyermek-örökbefogadásánál van.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?