Čaputová aláírta a a Kisebbségi Kulturális Alap szakmai bizottságaival kapcsolatos törvénymódosítást

Zuzana Čaputová
Pozsony |

Változnak a Kisebbségi Kulturális Alap (FPKNM) szakmai bizottságaiba való tagjelölés és -választás feltételei. Ezek a bizottságok döntenek a támogatások odaítéléséről. A nemzeti kisebbségi kultúrát támogató alapról szóló törvény módosítását szerdán írta alá Zuzana Čaputová köztársasági elnök – tájékoztatott Lukáš Laczko, az elnöki hivatal kommunikációs osztályának munkatársa.

A koalíciós képviselők által javasolt módosítás pontosítja a kulturális szervezetek nyilvántartásának definícióját is. A nyilvántartás tartalmazni fogja azoknak a kulturális szervezeteknek az adatait, amelyek részt vehetnek a bizottsági tagok kiválasztásában és megválaszthatják a tagokat.

„Jelenleg érvényben lévő szabályozás értelmében a nemzeti kisebbségek szervezeteinek képviselői részt vehetnek az alap igazgatójának felhívására jelentkező és a törvényben meghatározott feltételeknek megfelelő szervezetek közgyűlésén, még akkor is, ha nem végeznek semmilyen tevékenységet” – áll az előterjesztésben. A törvénymódosítás célja, hogy csak a nemzeti kisebbségek kulturális szervezeteinek nyilvántartásába bejegyzett, konkrét tevékenységet kifejtő szervezet legyen jogosult képviselőt jelölni az adott nemzeti kisebbség szervezeteinek közgyűlésébe.

A nonprofit szervezetek mellett a kisebbségi kulturális szervezetek közé fogják sorolni az egyházakat és vallási gyülekezeteket, valamint azokat a jogi személyeket is, amelyek jogalanyisága az egyházakhoz vagy vallási gyülekezetekhez kapcsolódik, illetve az önálló jogalanyiságú polgári társulások szervezeti egységeit is.

Az új jogszabály idén augusztustól lép hatályba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?