Az államfő azt üzente a háborúban és az Ukrajnában zajló eseményekben kételkedőknek, hogy utazzanak ki, és saját bőrükön tapasztalják meg, mit művelt az orosz hadsereg.
Čaputová: Aki nem hiszi el, ami Ukrajnában zajlik, az utazzon ki

Zuzana Čaputová ukrajnai látogatásából hazatérve elmondta, nincs kétsége afelől, hogy Szlovákiában masszív dezinformációs kampány zajlik.
Tudjuk, hogy ennek egy része Oroszországhoz köthető, az érdekük ugyanis egyértelmű: manipulálni akarják az igazságot és a valóságot. Egészen aljas dolog ebből politikai tőkét kovácsolni
– közölte a köztársasági elnök.
Az államfő hozzátette, aki nem hiszi el, ami Ukrajnában történik, az menjen ki, és próbáljon meg legalább egy hétig ott élni.
Az emberek állandó fenyegetettségben élnek, egy bomba akármikor rájuk zuhanhat és megölheti őket. A kételkedőknek ki kellene próbálniuk, ez milyen mentális kihívást jelent
– jegyezte meg.
Čaputová hangsúlyozta, a dezinformációs kampány ellenére arra számít, hogy az emberség és a szolidaritás, amelyet a szlovákiai társadalom egy része már megmutatott Ukrajnának, továbbra is ki fog tartani.
(denník n)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.