Čaputová: A kormánynak az ország minden polgárát képviselnie kell

caputova kp

Az új kormánynak meg kell mutatnia, hogy az ország összes polgárát képviseli – fogalmazott Zuzana Čaputová köztársasági elnök Robert Fico (Smer) miniszterelnök kabinetjének kinevezése után mondott beszédében.

Az államfő kijelentette, fontosnak tartja, hogy egyértelmű biztosítékokat kapjanak a kisebbségek arra, hogy erősek a jogaik és van méltóságuk, valamint hogy az igazságszolgáltatás zökkenőmentes lesz. Hozzátette, a demokrácia védelme és a társadalmi megbékélés jóval túlmutat a választás és a kormányzati ciklusok horizontján, és fölötte áll a különbségeknek. Az államfő üdvözölte a kormány uniós és NATO-tagsággal kapcsolatos álláspontját.

A társadalmi kohézió erősítésének szükségességéről is beszélt az államfő. „Olyan helyzetbe kerültünk, amikor mély bizalmatlanság uralkodik a társadalomban. Bármilyen kormányt neveznék is ki ma, a lakosság egy része nemcsak csalódott lenne, hanem félne is attól, ami következik" - jelentette ki, és hozzátette, úgy látja, itt a lehetőség, hogy a kommunikáció és a tettek hozzásegítsenek a kölcsönös tisztelethez és előremozdítsák a szakmai együttműködést. Mint mondta, szeretné, ha minden kormány, az újonnan kinevezett is, sikeres lenne, mert az az emberek és az ország javát szolgálná.

Az államfő nagyra értékelte, hogy a kormány kontinuitásként beszél az európai uniós és a NATO-tagságról, és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a jószomszédi politika folytatódik. „Legyen az déli, északi, nyugati szomszéd, vagy a komoly próbára tett keleti szomszédunk" - jegyezte meg.

Az elnök asszony szerint az új kormánynak olyan kihívásokkal kell szembenéznie, mint a magas energiaárak, az államháztartás javítása, helyreállítása, a szociális normák fenntartása, az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés megkönnyítése és az oktatás színvonalának emelése, az önkormányzatok finanszírozásának stabilizálása vagy a helyreállítási terv mérföldköveinek teljesítése. Emlékeztette a minisztereket, hogy az önálló Szlovákia megalakulásának 30. évfordulóján veszik át az ország irányítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?