Čaputová: A jogrendszerünk nem tud kellően reagálni a közösségi háló hazugságaira

Zuzana Čaputová

A szlovákiai jogrendszer képtelen hatékonyan reagálni a közösségi hálón terjedő hazugságözönre – jelentette ki Zuzana Čaputová államfő a pozsonyi Páneurópai Főiskolán tartott, Igazság és hazugság című konferencián. A beszélgetésre a bársonyos forradalom közelgő évfordulója és a nemzetközi diáknap alkalmából került sor.

„Fokozatosan eltűnik az emberek és a társadalmak közti párbeszéd, és a kölcsönös interakció konfliktusba fordul, az értelmes vita helyett” – mondta az államfő. Szerinte az igazság egyre kevésbé fontos, és a hazugságokat a nézetek fölé emelik. „A közösségi hálók miatt pedig akkora a hazugságözön, hogy a jogrendszerünk nem képes hatékonyan reagálni rá. Pedig világos, hogy ami online érvényes, annak offline is érvényesnek kell lennie. Ha nem leszünk következetesek a jogérvényesítés terén, akkor magát a demokráciát sodorjuk veszélybe” – mondta Čaputová.

Hozzátette ugyanakkor, hogy az empátia és a tisztelet hiányát nem lehet pusztán jogszabályokkal helyettesíteni. „Ezeknek az értékeknek az egymáshoz való viselkedésünkben kell megjelenniük, vissza kell hoznunk őket a közéletbe, a hatalomgyakorlásba, az oktatásba, a munkahelyekre” – jegyezte meg. Ma sem szabad megfeledkezni a bársonyos forradalom eszméjéről és jelmondatáról, hogy az igazság és a szeretet győz a hazugság és a gyűlölet felett. „Ha ez elég volt a demokrácia győzelméhez, akkor kétségkívül segít nekünk a megvédésében is, csak elegendő követőt kell találni hozzá” – zárta Čaputová.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?