Čaputová: A bársonyos forradalom alapozta meg a demokráciánkat

caputova k

A bársonyos forradalommal Szlovákia és Csehország közösen rakta le a demokráciája alapjait. 34 évvel ezelőtt a demokrácia győzelméhez elég volt, hogy az emberek egységesek legyenek és kellőképpen bátrak, valamint a „haveli igazság és szeretet”. Végső soron mindennek elegendőnek kellene lennie ahhoz is, hogy megvédjük és megőrizzük a demokráciánkat” – mondta csütörtökön Prágában Zuzana Čaputová államfő, miután virágokat helyezett el és gyertyát gyújtott a Bársonyos forradalom emlékművénél, a Nemzeti sugárúton.

Čaputová leszögezte, november 17-e Szlovákia és Csehország modern kori történelmének legnagyobb ünnepei közé tartozik. „34 éve a totalitárius rendszer, a propaganda, a hazugság és az erőszak ellen álltak ki az emberek itt, a Nemzeti sugárúton. Egységben, bátorságukat összegyűjtve, a haveli igazsággal és szeretettel felvértezve utasították el az erőszakot. Ha nekik elég volt ennyi ahhoz, hogy győzzön a demokrácia, hiszem, hogy ezek az értékek ma is elegendők a demokrácia megvédéséhez. Csak az elszántságunk kell még hozzá” – mondta.

Čaputová azt is megemlítette, államfőként utoljára jött Prágába gyertyát gyújtani a Bársonyos forradalom emlékművéhez. „Az utódomnak azt kívánom, november 17-e ne csak történelmi megemlékezés legyen számára, hanem egy létező értékrendszer átélése” – mondta az államfő, hozzátéve, a mostani generáció tartozik ezzel annak a nemzedéknek, amelynek köszönhetően mindezt megélheti, és ez érvényes a jövő generációira is.

Az államfő rámutatott, hogy a demokrácia elhozta számunkra a szabadságjogokat, melyek közé a sajtószabadság is tartozik. „A szabad média a demokrácia része. Világos, hogy a média kritizálja a politikusokat – és számunkra ez olykor kellemetlen lehet, de ez összehasonlíthatatlan azzal, hogy mekkora jelentősége van a sajtószabadságnak a demokrácia szempontjából” – figyelmeztetett az államfő, hozzátéve, bármilyen korlátozás a demokrácia temetésének kezdetét jelentheti.

Az államfő a prágai várban kezdte csehországi látogatását, ahol élettársával, Juraj Rizmannal együtt fogadta őt Petr Pavel cseh államfő és a feleség, Eva Pavlová. A két elnök magánbeszélgetését követően munkaebéden vettek részt, Čaputová a Csehországban élő szlovákok képviselőivel is találkozott, este pedig a Károly Egyetemen hallgatóival vesz részt egy beszélgetésen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?