Büntetnék a jogi személyeket

<p>A jövőben mintegy ötven bűncselekmény miatt vonhatnák felelősségre a jogi személyeket &ndash; a kormány és a parlament jóváhagyására vár az a törvénytervezet, mely a több mint 1,5 millió eurós büntetés mellett akár fel is számolhatná a törvénysértő vállalatokat.</p>

Számos nemzetközi szervezet és egyezmény kötelezi Szlovákiát a jogi személyek felelősségre vonására vonatkozó törvény elfogadására. Az igazságügyi minisztérium nem siette el a jogszabály kidolgozását, a tervezet tíz év alatt készült el.

A hazai jogrend jelenleg csak a természetes személyek felelősségre vonását teszi lehetővé, a vállalatokat gyakorlatilag nem tudják büntetni, csak bizonyos intézkedésekkel léphetnek fel a törvénysértő cégekkel szemben. Robert Fico júliusban jelezte, hogy őszre elkészül a tervezet. A miniszterelnök azt ígérte a munkáltatóknak, hogy a hazai jogszabály a nemzetközi szervezetek elvárásainak csak a minimumát tartalmazza majd. „Ha a gyakorlat alátámasztja, hogy a törvény segít és van pozitív hozadéka, akkor visszatérhetünk hozzá és bővíthetjük” – mondta nyár elején a kormányfő. Már lezárult a törvénytervezet tárcaközi egyeztetése, mely lehetővé tenné, hogy a vállalatokat mintegy ötven fajta bűncselekmény elkövetése miatt felelősségre vonják.

Egyebek mellett büntetendő lesz a kenőpénz elfogadása, a kenőpénz felajánlása és a közvetett korrupció, a nem hivatalos bevételek elosztása, a bűncselekményekből származó pénzek legalizálása, az értékpapír- és a pénzhamisítás. Ha a jogszabályt elfogadják, akkor a jogi személyek büntethetők lesznek engedély nélküli fegyvertartás és a fegyverkereskedelem, valamint bűnbanda alapítása és működésének segítése miatt. Büntethető lesz a környezet veszélyeztetése, illetve az illegális szemetelés. A kiróható pénzbírság 1500 és 1,6 millió euró között mozogna, de akár fel is számolhatnák a cégeket, vagy elkobozhatják a vagyonát. A bíróság megtilthatná azt is, hogy a bűnösnek talált vállalat állami vagy uniós támogatásért folyamodjon. Továbbá eltilthatják az egyéb közbeszerzési eljárásokban való részvételtől is. Az előzetes elképzelések alapján a jogszabály jövő júliusban léphet hatályba. (ie, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?