Bűncselekmény lehet az ittas vezetés

Pozsony |

<p>Bűncselekmény lesz az ittas vezetés, Daniel Lipšic belügyminiszter ezt a közlekedési törvény módosításával akarja elérni.</p>

A változásokat már megvitatták a közlekedési elemzőkkel. „ Az alkohol a  volán mögött rendkívül veszélyes kombináció - az ittas sofőr, aki a volán mögé ül , a motoros járművet veszélyes fegyverré teszi, mely potenciálisan ártalmatlan embereket ölhet meg“  - jelentette ki Lipšic sajtóértekezletén. Az ittas vezetés akkor minősülne bűncselekménynek, ha a sofőr vérében az alkoholszint meghaladja az egy ezreléket, ezért egy évig terjedő börtönbüntés járna.

Ezenkívül az ittas vezetésnél is be akarják vezetni a háromszor és elég elvet. „Ha a sofőrt harmadszor kapják el, hogy alkohol hatása alatt vezette járművét, élete végéig elveszik jogosítványát“ - mondta a miniszter. Erre akkor kerülne sor, ha az egyes tettek között tíz évnél kevesebb idő telt el.

Újdonság lesz az is, hogy a tizenhét éves fiatalok is  jogosítványt szerezhetnek. Egy évig azonban tapasztalt sofőr felügyelete mellett fog kelleni vezetniük. Egy további változás célja a gyalogosok és a kerékpárosok védelme a gyalogos átkelőkön. Ha a gépkocsivezető nem ad előnyt a gyalogosnak vagy a kerékpározónak, 60-tól 300 euróra lesz büntethető, esetleg két évre bevonhatják jogosítványát.
Lipšic miniszter még a héten tárcaközi egyeztetésre akarja bocsájtani a módosítást, jóváhagyása esetén szeptembertől lépne érvénybe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?