Bugárnak 500 ezret hozott az R7

Pozsony |

<p>Bugár Bélának, a Híd elnökének 2014-ben félmillió eurót fizettek ki az épülő, R7 gyorsforgalmi út alatt levő telkéért &ndash; értesült a Denník N.&nbsp;</p>

A lapnak nem kellett komoly oknyomozó munkát végezni ehhez: maga az érintett tájékoztatta őket. Bugár Úszor közelében vásárolt szántóföldet egy rokonától, 2006-ban, befektetési szándékkal. Állítása szerint ekkor még nem ismerhette a készülő gyorsforgalmi út nyomvonalát, hiszen azt csak 2011-ben hagyták jóvá. A lap szerint 42 ezer négyzetméteres területről van szó. A földet négyzetméterenként 0,65 centért vásárolta a politikus 2006-ban, az egész földterületért 25 ezer eurót fizetett. Az állam négyzetméterenként 12,6 euróért vette meg tőle a földet, azaz összesen 528 ezerért. „Telkemet sok más tulajdonoséhoz hasonlóan vásárolta meg a Nemzeti Autópálya-társaság” – mondta Bugár.  2006-ban az épülő gyorsforgalmi út vonalát már lehetett ismerni, a pontos nyomvonalat azonban nem. Bár Ján Figeľ volt KDH-elnök, és közlekedési miniszter szerint az autópálya-építés hosszú, mintegy tízéves folyamat, elő- és hatástanulmányokat igényel. Szerinte 2006-ban már lehetett tudni, merre vezet az út. Figeľ elmondta, a Pozsony-Egyházgelle szakaszon, ahol Bugár úszori telke is fekszik, az ő minisztersége idején változtattak a nyomvonalon. A lapnak nyilatkozott az INEKO gazdaságkutató intézet szakértője is, aki szerint a telekspekulánsok sokkal sokkal többet keresnek a földügyleteken Bugárnál, a földeket pedig akkor kezdik felvásárolni, amikor az utak nyomvonala már ismert. A szántóföldként nyilvántartott ingatlanok értéke ilyen esetben akár a 80-szorosára is emelkedhet, az autópálya-társaság 370 milliót szánt telekvásárlásra.  Amikor az ellenzék indítványozta, hogy a kormány listázza ki az állam által felvásárolt telkeket a pozsonyi körgyűrű és az R7-es gyorsforgalmi út építésével összefüggésben, a javaslatot a koalíciós képviselők közül egyedül Bugár támogatta. A javaslatot végül nem szavazták meg. A telek eladásáról szóló információt a Híd elnöke még a választások előtt hozta nyilvánosságra a Politika open projekt keretében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?