Bugár tudott Danko és Sulík találkozójáról

Pozsony |

<p>Bugár Béla, a Híd elnöke is megszólalt Andrej Danko, az SNS és Richard Sulík, az SaS elnökének &quot;titkos&quot; találkozójával kapcsolatban. Mint kiderült, a találkozóról tudott, mert Danko beavatta őt. Bugár tudomása szerint a találkozót Sulík, és nem a házelnök kezdeményezte.&nbsp;</p>

"Nem voltam jelen azon a beszélgetésen. Arról, hogy Sulík találkozóra hívta a parlament elnökét, tudtam, mert Danko elmondta. Hogy miről beszéltek, nem tudom, nem kérdeztem. Mindenki azzal találkozik, akivel akar, de tudatósítania kell, kivel találkozgat" - fogalmazott a Híd elnöke.  Bugár hozzátette: ami a találkozó körülményeit és az ott elhangzottakat illeti, Danko verzióját is hallani akarja, mert Sulíknak nem hisz. Hozzáfűzte ugyanakkor: csak akkor kérdez rá a dologra Dankótól, ha a média túl sokat foglalkozik majd az üggyel.  "Sulík abból él, hogy kikotyogja a négyszemközti beszélgetéseken elhangzottakat" - mondta Bugár, aki szerint a legnagyobb félnivalója egy esetleges előrehozott választástól és egy új párttól éppen az SaS-nek van. "Ha létrejön a Progresszív Szlovákia projekt, éppen Sulíktól vehet el szavazókat, azokat, aki csak azért támogatták, mert nem volt más alternatíva" - véli a Híd elnöke. FICO ÍGY REAGÁLT A TITKOS TALÁLKÁRA Danko és Sulík november 10-én találkoztak az ausztriai Hainburgban, ahol az előrehozott választásokról és a Kiska vezetésével esetlegesen létrejövő új pártról beszéltek. Sulík állítása szerint a találkozót a házelnök kezdeményezte. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?