Bugár távozna a parlamentből, ha nem felelne a pártjáért

Pozsony |

<p>Ha nem felelne pártjáért, távozna a parlamentből Bugár Béla, a Híd elnöke.&nbsp;</p>

A SITA hírügynökségnek adot interjújában elmondta, hogy szörnyű állapotok uralkodnak a törvényhozásban. „Olyan lyukba zuhanunk, ahonnan nagyon nehéz lesz kikecmeregni, úgy, hogy a képviselő szó már nem lesz szitokszó. Most az” – mondta Bugár. Emlékeztetett, hogy képviselők verekednek össze, vagy az egyik képviselő fecskendőket szór a másik fejére, csak hogy magára vonja a média figyelmét. Bugár szerint a mostani parlament a legrosszabb az utóbbi 23 évben, pedig a mečiari időszak törvényhozásával is van módja egybevetni. Mint mondta, akkor ritkán szegték meg a törvényeket, ma azonban néha teljesen megkerülik a jogszabályokat, „ha nem akarom azt mondani, hogy megerőszakolják”. Ennek egyrészt a kormányzó Smer-SD hatalmi arroganciája az oka, másfelől az, hogy a parlamentet Hyde Parkként értelmező képviselők is a törvényhozásba jutottak.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?