Bugár: minek egy embernek ennyi hatalom?

Pozsony |

<p>Kedd késő este Valdimír Mečiar, a HZDS elnöke, és Bugár Béla független parlamenti képviselő volt a Joj kereskedelmi televízió De Facto című politikai vitaműsorának vendége.</p>

A műsorban egyebek mellett érintették a környezetvédelmi miniszter bukásához vezető kvótaeladási ügyet is. Vladimír Mečiar elhárította az erre irányuló kérdést: "nem ismerem a teljes szerződést, így nem tudok kvalifikált véleményt mondani".

Bugár Béla szerint a kvótaeladási ügy egyértelműen a kormány felelőssége, és általa sérültek a szlovák állampolgárok érdekei.

Bugár ugyancsak bírálta a Legfelsőbb Bíróság elnöki posztja körül kialakult huzavonát, és azt, hogy az igazságszolgáltatásban túl nagy hatalom összpontosulna egy személy kezében. "Miért lenne erre szüksége?" - kérdezte Mečiart.

A legkisebb koalíció párt elnöke azonban kiállt minisztere, s egyben főbírójelöltje, Štefan Harabin mellett. Mečiar szerint ő az egyik legjobb bíró Szlovákiában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?