Bugár: „Csáky a párt legdiplomatikusabb politikusa”

Bugár Béla, a Magyar Koalíció Pártjának elnöke továbbra is örül, hogy akadt kihívója, azt viszont sajnálja, hogy a kampány eldurvult. Ha ő maradna az elnöki székben, elképzelhetőnek tartja a további együttműködést Csáky Pállal. Világi Oszkárral csak egyszer találkozott, amióta az a Slovnaft vezérigazgatója.

Ki nevet a végén? Pavol Majer felvételeAmikor Csáky Pál bejelentette, elindul az MKP elnöki posztjáért, üdvözölte, hogy végre lesz kihívója. Azóta kissé eldurvult a „kampány”. Továbbra is örül a vetélytársának?

Hogyne. Továbbra is úgy vélem, sokkal demokratikusabb, ha kettő-három jelöltből lehet választani. Csáky Pállal kétszer beszéltem az esetleges pártelnöki jelöléséről. Arra kértem, ha elindul, ne egymás ellen ágáljunk, mert a választás nem két személyről, hanem a pártról szól. A másik dolog az volt, hogy ha megválasztják elnöknek, ne induljon 2009-ben az európai parlamenti választásokon. Az első kérésemet, amiben egyébként megegyeztünk, sajnos nem sikerült betartania.

Nem először kötik össze a nevét Világi Oszkáréval. Ön szerint miért?

Korábban is éreztem ezt. Amolyan suttogó propagandaszerűen működött: akkor húzták elő, ha valakinek alá akarták ásni a tekintélyét. Éppen Duray Miklós volt az, aki ezt a fajta légkört éltette a párton belül: egyszer odáig fajult a dolog, hogy az egyik elnökségi tag feleségét vádolta meg valamivel, amire az érintett elnökségi tag azt mondta, bepereli a hamis vádak miatt. Végül Duraynak bocsánatot kellett kérnie, mert kiderül, ő mindezt „csak hallotta”. Sokszor vádolnak azzal, hogy túlságosan makacs vagyok. El tudja rólam bárki képzelni, hogy engem valaki – legyen az Világi, Duray, vagy más – kézi irányítással tud vezérelni. Ez merő ostobaság.

Milyen kapcsolatban van Világi Oszkárral? Mikor találkoztak utoljára?

Amióta a Slovnaft vezérigazgatója, csak egyszer találkoztunk. Néhányszor felhívtam telefonon, amikor például a Slovnaftban dolgozó szomszédaim munkahelye veszélybe került. Ha olyan kérést kapok, hogy hívjam fel valami miatt a Slovnaft vezérigazgatóját, megteszem, de csak akkor, ha olyat kérnek tőlem, amit el tudok intézni.

Ez azt jelenti, hogy Világi is fel szokta hívni Önt, hogy intézzen el neki valamit?

Neki arra nincs szüksége.

Miért van az, hogy ha valakinek a nevét kapcsolatba hozzák Világi Oszkáréval, azonnal tiltakozik, mintha ez a név önmagában szitokszó lenne?

Mert elterjesztették róla, hogy a meggazdagodása érdekében felhasználta a pártot.

S ez igaz?

Én nem tudok róla. Az biztos, hogy az információkat tudta használni, de ezt megtehette volna más is. Szerintem annak, ha egy magyar ember sikeres tud lenni az üzleti életben, csak örülnünk kellene. Sőt, jó volna ha egyre több tehetős magyar ember volna Szlovákiában. Azt kellene elérnünk, hogy gazdagsága egy részét forgassa vissza a közösség javára.

Ezek szerint az a bizonyos gazdasági lobbi, amely állítólag az elmúlt időszakban irányította a pártot, nem létezik?

Volt egy gazdaságpolitikai tanács, amelynek működött egy pénzügyi bizottsága, és sokan még az országos tanács tagjai közül is azt hitték, hogy ez a csoport arról beszél, milyen pénzeket honnan lehet megszerezni. Valójában ez a csoport azért működött, hogy a különböző állami cégek igazgató- és felügyelő tanácsaiba delegált tagjainkkal rendeszeresen tartsák a kapcsolatot. Ennek a bizottságnak nem volt döntéshozási joga.

Kik voltak ennek a pénzügyi bizottságnak a tagjai?

Az elnökségből például Harna István, Podstránsky Vladimil, Gyurovszky László. A gazdaságpolitikai bizottságnak pedig az Országos Tanács mindenkori elnöke, Bárdos Gyula, jómagam…

Milyen a kapcsolata Csákyval és Durayval? Igaz, hogy nem kommunikálnak?

Nem igaz. Különbséget teszek a két ember között. Csáky Pált mindig is a párt legdiplomatikusabban megnyilvánuló, európai nívójú politikusának tartottam. Nagyon közeli munkatársnak tartom őt, minden érzékeny kérdésről szoktam beszélni vele. Ugyanezt nem tudom elmondani Duray Miklósról, aki megengedte magának például azt, hogy a többség döntését egyszerűen nem tartotta be. Kapcsolatunkban tehát van bizonyos távolságtartás. Én ugyanis csak azzal tudok nyíltan beszélni, akik nem élnek vissza az információkkal, és a párt érdekében lépnek fel.

Duray tehát visszaél az információkkal?

Duray az az ember, aki azt terjeszti, kenőpénzek, gazdasági lobbicsoportok működnek a párton belül, és nem érti meg, hogy gyűlöletbeszédre nem lehet emberi kapcsolatokat alapozni, sem pedig pártot építeni. Ráadásul azt kell mondjam, ő volt megbízva a pártépítéssel, és feladatait ezen a téren nem teljesítette.

Egyesek úgy látják, valójában nem Csákyval, hanem Durayval fog megmérkőzni. Hogy látja ezt?

Ez így van. Ezért sajnálom, hogy Pali érdekszövetséget kötött Duray Miklóssal.

Az az érdekes egyébként, hogy Ön is, Csáky Pál is tagadják, hogy bárki is állna mögöttük.

Én csak azt mondom, ami van. Fel tudom sorolni azokat a járásokat, ahol Duray felállt, és elmondta, Csáky Pált kellene megválasztani. Ezek tények, ellentétben az úgynevezett gazdasági lobbival.

Csáky azonban tapasztalt politikus, és nyilván azért mondta azt, amit mondott, mert azt gondolja, ezzel támogatást szerezhet. Ami arra enged következtetni, hogy a tagság körében is vannak ilyen vélemények. Ez vajon miért van így?

A suttogó propagandának köszönhetően. Csáky reálpolitikus, aki tudja, hogy például a Dunaszerdahelyi járás, amelynek 52 küldöttje van, akik közül valamennyien engem jelöltek a posztra, egyben az a járás, ahol a leginkább érezhető az ellenszenv Világi Oszkárral szemben. Csáky ráérzett erre, ezért dobta be a Világi témát, és azt reméli ezáltal innen is tud szavazatokat szerezni.

Az elnöki posztért vívott küzdelem megmutatta, mégis van megosztottság a párton belül. Ön szerint hol vannak a törésvonalak?

Személyes érdekek mentén. Eddig az volt Duray és a hozzá közel állók stratégiája, hogy hagyjuk meg Bugárt elnöknek, kifelé jól mutat, ugyanakkor kiszedjük alóla az embereket. Én pont a fordítottját képzelem el ennek: olyan embereket kell bevinni a pártba és az országos tanácsba, akik nemcsak szakmailag felkészültek, hanem hajlandók elfogadni minden egyes többségi döntést. Akkor, amikor ellenzékben vagyunk, amikor több száz ember kikerült az államigazgatásból, amikor az önkormányzati választások is megosztották a pártot, nem lehet olyan elnökséget állítanunk, amely szanaszét húz. Ez tönkretenné a pártot.

Azt mondja, a személyi érdekek osztják meg a pártot. Ez eléggé negatív látkép a párt állapotáról. Hogyan jutottak ide?

Szét kell választanunk a parlamenti választásokig és az azóta eltelt időszakot. Az előzőben a választási programot valósítottuk meg. Ha személyes érdekek mentén politizáltunk volna, akkor ma valószínűleg nincs egyetemünk, de négy évig magyar elnöke lett volna a parlamentnek. A sze-mélyes érdekek mentén való politizálás most ütötte fel a fejét.

Az utóbbi napok kiélezett szóváltásai után egyesek már pártszakadást jövendölnek. Ön szerint elképzelhető ez a forgatókönyv is?

Nem hiszem. Mindig azt mondtam, ha kell, az MKP-t még az elnökétől is meg kell védeni. Mindenkit óvnék attól, hogy ha esetleg a nekik nem tetsző személyek veszik át a vezetést, a kiugráson gondolkodjanak, veszélyeztetve ezzel a párt jelenlegi vagy jövőbeni pozícióját. Ha szükséges, ha rossz irányba menne a párt, egy következő tisztújítást kell kérni. A tagok egy része ezt megteheti.

A „másik tábor” a leginkább azt veti a szemére, hogy a párt nyolc év kormányzati szerepvállalása gyakorlatilag nem hozott semmit az itteni magyar közösségnek, ellenben egy szűk réteg meggazdagodott ez idő alatt. Erről mi a véleménye?

Természetesen nem értek vele egyet. Megmentettük a komáromi hajógyárat, megépült az osgyáni és a tornaljai kerülőút, a párkányi híd, dolgozunk az Ipoly-hidak, a következő komáromi híd építésének előkészítésén. De beszélhetünk arról is, hogy hatásköröket adtunk az önkormányzatoknak. Persze, néha hibáztunk, például nem tudtuk elérni, hogy Dél-Szlovákiába is lehozzunk egy jelentős befektetést, ami mondjuk Közép-Szlovákia környékén munkahelyeket biztosított volna. Sajnos az általunk előkészítetett rimaszombati beruházás nem a mi hibánkból nem valósult meg, holott erre az előző kormány 220 milliót hagyott jóvá.

Ön szerint egy Csáky vezette MKP, amelyben erős lesz Duray Miklós pozíciója, merre fejlődhet?

Egy biztos: a szlovákok közül sokan félnek Duray Miklóstól. Sajnos, azt kell mondanom, Duray Miklós mindig a legrosszabb pillanatban teszi az asztalra a témákat, például Koszovó kapcsán elkezdi emlegetni az autonómiát. Az autonómiát nem emlegetni kell, hanem kidolgozni a koncepciót, és ha a többség úgy dönt, megvalósítani.

Hogy látja az esélyeket az elnöki posztért folyó csatában?

Vegyesen. Én azt mondtam magamnak, nem járom végig a küldötteket, míg a kihívóm, vagy az őt támogatók ezt teszik. Mögöttem ott van majdnem kilenc évnyi munka, döntsenek ennek alapján. Ráadásul én már úgyis eldöntöttem, hogyan képzelem el saját jövőmet, amiről értesíteni fogom a küldötteket.

Elmondaná az olvasóinknak is?

Csak miután tájékoztattam a kongresszust.

Mivel magyarázná, ha veszítene?

Ehhez előbb meg kell hallgatnom a kongresszus küldötteit, de biztos közrejátszana az is, hogy a nyakamba varrnák az MKP elmúlt 8 évi vélt vagy valós sikertelenségét. Sokan úgy képzelték, hogy azzal, hogy mi kormányra kerülünk, megoldódik valamennyi problémájuk, ami persze nem történt meg. A kormányzás nem erről szól..

Győzelme esetén hogyan viszonyul Csáky Pálhoz és Duray Miklóshoz? El tudja képzelni velük az együttműködést?

Minden pártelnöknek meg kell tanulnia egyrészt felvállalni konfliktusokat, másrészt kompromisszumokat kötni. Mindig is azt mondtam, ma is azt mondom, hogy Duray Miklósnak, ahogy Csákynak is a párt elnökségében van a helye.

A pártelnökségben biztos helyek vannak?

Nem, de ez az a testület, ahol Duraynak és Csákynak is módjában áll bármit javasolni. Például az autonómiát. Az elmúlt nyolc évben egyszer sem tették ezt.

Az utóbbi hetek során többször is felmerült az autonómia kérdése, amelyet a párt az előző időszakban megpróbált teljesen mellőzni. Elnökként meg fogja nyitni a témát?

Legkésőbb egy éven belül el kell készíteni azt a programot, amiről a küldöttek fognak dönteni. Itt dől el, hogy az autonómiára, az asszimiláció elleni küzdelemre, esetleg a régiófejlesztésre összpontosítunk-e. Nekem semmi gondom nincs azzal, ha úgy döntünk, az autonómia bármely formáját letesszük az asztalra, és mögé tudjuk állítani az embereket.

Mi az Ön vélemény az autonómiáról?

Belefér az elképzeléseimbe, csak meg kell tudni mondani, milyen formában valósítsuk meg.

Ez kinek a dolga?

Egy programelőkészítő csapaté. Ebben lehetnek elnökségi tagok és szakemberek is, és az általuk előkészített programhoz indul meg a vita a párt egyes szintjein, bevonva az értelmiséget. Azt is el kell dönteni, az autonómia mely formája oldhatná meg a közösség problémáit. Ahhoz nem fér kétség, hogy az autonómia minden szinten hasznos: legyen az a kultúra, az oktatásügy, az önkormányzatok szintjén. De azt is meg kell vizsgálni, hogy a kollektív jogok alapján még ezen kívül milyen formájában van rá szükség.

Tehát nem fogalmaz meg egyértelmű álláspontot. Ebből az jön át, hogy Ön talán túlságosan is konszenzuskereső ember. Nem lehet, hogy pont az volt a baj, hogy nem létezett egy határozott vonal, amely maga mögé sorakoztatta volna a tagságot?

Azt gondolom, az elmúlt időszaknak, és saját magamnak is volt egy komoly hibája: az, hogy nem neveztük nevén a dolgokat. Nem mondtuk ki például, hogy azért, hogy ez vagy az a törvény nem készült el, konkrét személy a felelős. Ez nagy hibája volt a pártvezetésnek. A kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvényre például több hónapig vártunk, nem készült el, így nem tudtuk hozzákötni a 2005-ös költségvetés elfogadásához.

Csáky Pál 15 programponttal járul a küldöttek elé. Ön nem állt elő hasonló dokumentummal. Miért?

Azért, mert én arról akarok szólni, hogyan működhet jobban az elnökség, mire van szüksége a pártnak, hogy kell felépíteni a pártstruktúrát. Szerintem most nem a programról kell beszélni, mert az nem csak az elnök dolga. Most alapszabály-módosítás és tisztújítás lesz – erre kell összpontosítani. Olyan elnökséget kell választani, amely nem megoszt, hanem összetart.

Tegyük fel, hogy három és fél évet ugorhatunk az időben, és közvetlenül a következő parlamenti választás előtt vagyunk. Ön szerint mi a legjobb és legrosszabb lehetséges forgatókönyv az MKP és Szlovákia számára?

Lehető legrosszabbnak azt tartanám, ha a Smer annyira megerősödne, hogy egyedül kormányozna. Már most kitűnnek a despotikus tendenciái, s hogy csupán a szavazatszerzés a fontos. Feltétlenül parlamenti pártnak kell maradnia az MKP-nak, és a lehető legjobb eshetőség, ha az MKP újra kormányra kerül, és kamatoztatni tudja az eddigi tapasztalatait. Még egy dologban hibáztunk ugyanis: mindvégig kisebbségi ügyekre összpontosítottunk. Úgy gondolom, jobban kellett volna a régiófejlesztéssel foglalkoznunk. Ha például nem négy, hanem már nyolc évvel ezelőtt lettettük volna a déli gyorsforgalmi út követelését az asztalra, akkor lehet, hogy ma más lenne a helyzet. Ha tehát még egyszer a kormányra kerülünk, a legfontosabb, amivel a kisebbségi jogok mellett foglalkoznunk kell, a régiófejlesztés.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?