Bugár: A tárgyalás nem cél, hanem eszköz

Pozsony |

<p>A Híd elnöke Bugár Béla mai sajtótájékoztatóján a Híd vezetősége és az MKP képviselői között létrejött találkozó eredményeiről tájékoztatott.</p>

„A Híd megalakulása óta többször is megpróbáltunk az MKP-val korrekt együttműködést kialakítani, hiszen meggyőződésünk, hogy bár más-más pártban tevékenykedünk, közös céljaink is vannak.“ – mondta el bevezetőjében Bugár Béla.

A pártelnök szerint a választók részéről is van igény erre az együttműködésre, ezért is kezdeményezték a Híd részéről több alkalommal is az egyeztetést, ám eddig nem jártak sikerrel. Három év után ez az első ilyen találkozó, ezért is tartották fontosnak, hogy a Híd legfelsőbb szinten képviseltesse magát.

Bugár hangsúlyozta, nem tárgyalnak a két párt egyesüléséről vagy a programok egységesítéséről.

A két párt képviselői megvitatták az együttműködés lehetőségét a jövő évi megyei választások során, az egyes kormányzati javaslatokkal kapcsolatos álláspontjukat és a szlovákiai magyarság jövőjének hosszú távú vízióit. A Híd elnöke szerint a megyei választásokkal kapcsolatban Berényi József nyilatkozatának szellemében abban állapodtak meg, hogy nem fognak akadályt gördíteni az együttműködés elé.

A kormányzati javaslatokról eltértek az álláspontok, mivel az MKP társadalmi szervezetek bevonását kezdeményezi a tárgyalásokba. „A Híd nem ért egyet a társadalmi szféra átpolitizálásával“, válaszolta erre Bugár Béla.

A Híd számára kiemelten fontos, hogy együttműködés jöjjön létre a szlovákiai magyar kisebbség jövőjével kapcsolatos víziók kialakításában, mivel ez is hozzájárul a szlovákiai magyarok életkörülményeinek javulásához olyan kérdésekben, mint pl. a kisebbségi nyelven való oktatás, a kisebbségi nyelvhasználat, Dél-Szlovákia gazdasági és szociális fejlődése.

Bugár Béla nyilatkozatát azzal zárta: „A tárgyalás nem cél, hanem eszköz ahhoz, hogy előreléphessünk ezeken a területeken. A következő találkozót a Híd fogja kezdeményezni.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?