Gál Gábor
Budapesten tárgyaltak Szlovákia és Magyarország igazságügyi miniszterei
A Eurojustot, az EU igazságszolgáltatási együttműködését koordináló ügynökségét kellőképpen be kell biztosítani, hogy megfelelően működhessen – egyezett meg kedden a budapesti találkozóján Trócsányi László, Magyarország igazságügy-minisztere és Gál Gábor szlovák igazságügy-miniszter.
A miniszterek szerint elfogadhatatlan, hogy a tevékenységét 2020-ban megkezdő Európai Ügyészség (EPPO) a Eurojust kárára váljon. A közlemény, amelyet a magyar igazságügyi minisztérium adott ki, a kormány honlapján jelent meg.
A miniszterek abban is megegyeztek, hogy minden intézkedésnek, amelyet az EU vagy annak tagállamai tesznek a jogállamiság működésének ellenőrzésére, objektívnek és pártatlannak kell lennie, az egyes tagállamok megítélésénél pedig nem lehet kettős mércét használni.
Gál megjegyezte, hogy Szlovákia a jelentős európai ügyekkel szemben mindig pragmatikus nézőpontot képvisel.
Trócsányi tájékoztatta Gált az új közigazgatási bírósági rendszerről, amelyet 2020. január 1-jén vezetnek be Magyarországon, és amely Trócsányi szerint a jogállamiságot hivatott erősíteni.
A V4-ek együttműködését a miniszterek úgy jellemezték mint erős szövetséget, amely jelentős regionális tényező az EU-ban. A találkozón az is elhangzott, hogy a V4 szlovák elnöksége azokra a tényezőkre szeretné helyezni a hangsúlyt, amelyek biztosítják a négy ország összetartását.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.