Bővítené a taglétszámot az MKP

Szőgyén. Kedden délután az Érsekújvári járás alapszervezeteinek elnökeivel is kibővített ülést tartott az MKP járási elnöksége a községben.

Szőgyén. Kedden délután az Érsekújvári járás alapszervezeteinek elnökeivel is kibővített ülést tartott az MKP járási elnöksége a községben. A fórumon megvitatták az alapszabály módosításból eredő feladatokat, külön kitértek az ifjúsági csoportok megalakulására és tevékenységére, amely egyben a párt megújítását, szakmai utánpótlását is jelenti, ismertették a strukturális és kohéziós EU-s alapok, valamint az előcsatlakozási alapok nyújtotta lehetőségeket is. A fórumon Farkas Iván parlamenti képviselő kínálta fel mindezekhez a párkányi képviselői iroda szakmai segítségét és az azonnali konkrét információadást, akár ami a helyi, városi, regionális területfejlesztéshez kapcsolódó pályázatok kidolgozását és módszertanát illeti. A résztvevők ezzel kapcsolatban tájékoztató füzeteket is kaptak. Az új alapszabályzat értelmében július elején ülésezett először az országos ifjúságpolitikai bizottság, s ez a testület határozatban szólította fel a párt szerveit, az alapszervezeteket is, hogy az új szabályzat 12. pontja értelmében ösztönözzék az ifjúsági csoportok megalakulását, s ezzel kapcsolatban mérjék fel, összegezzék, hogy hol működnek már ilyen csoportok. „Az alapszabályzat tartalmazza azt a módosítást is, hogy az eddigi 5 fő helyett már 10 ember kell egy alapszervezet megalakításához, valamint tevékenységének folytatásához” – mondta el lapunknak Nágel Dezső, Szőgyén polgármestere, s hozzátette: az Érsekújvári járásban 5 alapszervezet van, akiknek létszámot kell bővíteniük, legkésőbb a járási konferencia küldöttjeinek megválasztásáig, tehát szeptember 28-ig. A konferencia október 25-én lesz, s ezzel kapcsolatban az alapszervezetek feladata az is, hogy küldötteket javasoljanak majd a 60 tagú nyitrai kerületi tanácsba. A járás 17 főt delegálhat a testületbe, a jelölteket a járási konferencia hagyja majd jóvá. A szőgyéni ülésen jóváhagyták Szigeti László járási elnök javaslatát is, hogy az alapszervezetek támogassák a rájuk bízott módon és formában a párkányi tűzeset károsultjait. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?