Boltnyitás, iskolabezárás, 300 euró készpénz, kötelező oltás – összefoglaltuk a legfontosabb járványügyi változásokat

osztály
Pozsony |

December 17. helyett már most pénteken kinyitják a boltokat azok előtt, aki beoltatták magukat, vagy pedig átestek a fertőzésen. A felső tagozatosok és a középiskolások viszont átállnak a távoktatásra. Az új járványügyi óvintézkedések mellett a koalíció már a 60 év felettiek kötelező oltásának bevezetéséről is tárgyal. Vladimír Lengvarský kedden azt mondta, ahhoz, hogy erről dönthessenek, először egy jogi elemzésre van szükség.

Bár Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter hétfőn még arról beszélt, hogy december 17. és 24. között kinyitják a jelenleg zárva tartott boltokat az OP-rezsimbe tartozók előtt, végül változott a terv. A koalíciós partnerek ugyanis nem értettek egyet a tárcavezető javaslatával.

Végül abban maradtak, nem várnak tovább a boltnyitással, tehát az oltottak és a fertőzésen átesettek már akár most pénteken is mehetnek vásárolni. Az oltatlanok előtt továbbra is csak a létszükségleti árucikkeket kínáló boltok lehetnek nyitva, sőt, azok sem mehetnek be minden boltba, akik fel tudnak mutatni egy negatív koronavírustesztet. Az egészségügyi miniszter szerint január 9-ig mindenképpen marad ez az állapot, utána pedig ismét átértékelik a helyzetet.

5 napig távoktatás

A boltok nyitása viszont azzal jár, hogy az általános iskolák felső tagozatai és a középiskolák kénytelenek átállni a távoktatásra. Az SaS sokáig ellenezte az országos lezárást, de Anna Zemanová frakcióvezető szerint végül hajlandóak voltak kompromisszumot kötni.

Hangsúlyozta, a távoktatás mindössze 5 napig tart majd, hiszen a karácsonyi szünet egyébként is korábban, már december 18-án elkezdődik. Január elején eldől, hogy a diákok mikor ülhetnek vissza az iskolapadba.

Utalvány helyett készpénz

A változások Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter oltási utalványokkal kapcsolatos javaslatát is érintik. Mivel a korábbi kormányfő nem talált elegendő támogatót a parlamentben, úgy döntött, változtat a javaslatán, és olyan kompromisszumot köt, amely az összes koalíciós partner számára elfogadható. Ennek értelmében az utalványok helyett 300 euró készpénzt kapnának azok, akik karácsonyig regisztrálnak az oltás harmadik dózisáért. Akik eddig csak egy dózist vettek fel, vagy egyáltalán nem oltatták be magukat, 200 euróban részesülnek, ha december 24-ig bejelentkeznek az oltóanyagért. Matovič abban bízik, hogy ezzel sikerülhet megnövelni az oltási kedvet.

Érdekes

Járványügyi változások a következő hetekben

  • December 10.: Kinyitják a boltokat az OP-rezsimbe tartozók előtt.
  • December 13.: A felső tagozatok és a középiskolák átállnak a távoktatásra.
  • December 17.: Újra kinyithatnak a testápolással kapcsolatos szolgáltatások, vagyis a fodrászok, szépségszalonok és a további, ezekhez hasonló vállalkozások.
  • December 18.: Az iskolákban kezdődik a téli szünet.
  • December 25.: Nyitnak a hotelek, panziók, edzőtermek és a sípályák. Az éttermeket egyelőre nem tervezik kinyitni, de az egészségügyi miniszter szerint ez változhat.

Kötelező oltás?

Veronika Remišová (Za ľudí) régiófejlesztésért felelős kormányfőhelyettes kedden úgy nyilatkozott, a jövő évtől szorgalmazni fogja a rizikósnak számító csoportok kötelező oltását. Emellett felszólította Zuzana Čaputová köztársasági elnököt, hogy ő is csatlakozzon a kötelező oltás támogatásához. 

Vladimír Lengvarský (OĽaNO) egészségügyi miniszter ezzel kapcsolatban nem akart előrejelzésekbe bocsátkozni. Úgy fogalmazott, a kötelező oltás bevezetéséhez szükség van egy jogi elemzés kidolgozására. Az ezzel kapcsolatos javaslatot már a mai kormányülésen beterjeszti. Az újságírók kérdésére arról is beszélt, hogyan büntetnék azokat, akik a kötelező oltás esetén sem hajlandóak felvenni a vakcinát. Az egészségügyi miniszter felvetette annak lehetőségét, hogy az oltatlanoknak ilyen esetben ki kellene fizetniük a kezelésük költségeinek egy részét. Elmondása szerint azonban ehhez szükség van egy újabb jogi elemzésre.

parlament

Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter a sajtótájékoztatón sejtelmesen úgy fogalmazott, az általa javasolt 300 eurós készpénz az utolsó pozitív ösztönzés az oltás felvételére.

„Azt hiszem, mindenki számára világos, mit értek ez alatt”

– tette hozzá a tárcavezető.

Kézifék

A pénzügyminiszter továbbá arról is beszélt, ha a kórházakban fekvő fertőzöttek száma átlépte a kritikus határt, akkor Lengvarský “behúzhatja a kéziféket.” Ezzel arra utalt, hogy a miniszter visszavonhatja a kedden kihirdetett enyhítéseket, és ehhez nincs is szüksége a kormány beleegyezésére. Hogy pontosan mi ez a határ, azt Matovič nem akarta elárulni, mindössze annyit mondott, hogy a számot ma fogja bejelenteni az egészségügyi miniszter.

Jelenleg 3503 fertőzött szorul kórházi ellátásra. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?