Blanár: A béketárgyalásokat Oroszország részvételével kell folytatni

Juraj Blanár

Az Ukrajnáról szóló svájci békecsúcs kivételes, mert a legmagasabb szintű képviselők vesznek részt rajta – jelentette ki vasárnap Juraj Blanár (Smer) külügyminiszter. Reményét fejezte ki azt illetően, hogy az ukrajnai konfliktusról szóló béketárgyalások minden fontos ország, köztük Oroszország részvételével folytatódnak.

„Szilárdan hiszem, hogy ez a csúcstalálkozó valóban konstruktív lesz, és lehetőséget teremt egy újabb csúcstalálkozónak, amely végre békés tárgyalásokhoz vezethet minden olyan fontos partnerrel, akire szükség van az asztalnál, tehát a globális dél országaival, de mindenekelőtt Oroszországgal” – jelentette ki Juraj Blanár, aki Robert Fico (Smer) miniszterelnököt helyettesítve képviseli Szlovákiát a svájci csúcstalálkozón.

A szlovák diplomácia vezetője szerint a svájci csúcstalálkozó azért kivételes, mert államfők és miniszterelnökök vesznek részt rajta, ellentétben a korábbi hasonló találkozókkal, amelyek politikai és biztonsági tanácsadók szintjén zajlottak. Hozzátette, a csúcstalálkozót az is egyedivé teszi, hogy konkrét témákkal foglalkozik. „Ez a nukleáris és az élelmezésbiztonság, valamint humanitárius szempontok is. Személyesen részt veszek a nukleáris biztonsággal foglalkozó panelben” – hangsúlyozta annak fontosságát Blanár. Mint mondta, egy esetleges nukleáris baleset Ukrajnában Szlovákiára is hatással lehet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?