Biztonsági kérdések sora zúdult a kormányra

MSE

Két hét elteltével ismét összeült a biztonsági tanács, hogy foglalkozzon az országot érintő aktuális kérdésekkel. Fico állapota és a politikusok biztonsága mellett a NAKA átszervezése is központi téma lett.

A kormányfő ellen május 15-én követtek el merényletet, Fico állapota a kormányhivatal közlése szerint kielégítő és a kezelése a várakozásoknak megfelelően halad. A miniszterelnök állapotáról Erik Kaliňák (Smer) is nyilatkozott a Postoj portálnak, elmondása szerint a támadó által leadott lövések öt helyen is megsértették a miniszterelnök vékonybelét. Kaliňák úgy fogalmazott, a besztercebányai kórház orvosai szinte csodát tettek a miniszterelnökkel, valamint továbbra is napi szinten kell tisztítaniuk a sebeket, hogy elkerüljék a fertőzést és a vérmérgezést.

Fokozott védelem

A merénylet másnapján ülésezett a biztonsági tanács, hogy a kormányzásról és a politikusok fokozott védelméről intézkedjen – a testület munkájában többek között a rendőrfőnök, a titkosszolgálatok vezetői, a védelmi- és a belügyminiszter is szerepet vállal. Tegnap a hosszú távú intézkedések kerültek szóba a tanács ülésén.

Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter elmondása szerint az első konkrét törvényjavaslatok a jövő hétre várhatók, a részletesebb biztonsági intézkedések kidolgozásán több tárca is dolgozik párhuzamosan. Jelentősen szigorúbbá válhat a legmagasabb alkotmányos tisztségviselők védelme. Robert Kaliňák (Smer), a kormány egyeztetéseit vezető védelmi miniszter újságírói kérdésre pontosította, mit ért ezalatt a kormány – védett épületben laknának a legmagasabb rangú tisztviselők, fokozottabb személyi védelemmel. Az intézkedés nem csak a kormánykoalícó tisztviselőit érinti, Kaliňák elképzelése szerint akár az ellenzéki pártok vezetőire is vonatkozhat a fokozottabb védelem. A rendőrség jelenleg is megfigyelés alatt tart több kulcsfontosságú objektumot, köztük például szerkesztőségi székhelyeket is.

A védelmi miniszter szerint több más területen is várhatóak szigorítások, például a gyülekezési jogot illetően. Kaliňák úgy gondolja, hogy a tüntetések résztvevőinek be kell tartania bizonyos szabályokat, szigorodhatnak a kapcsolódó törvények, ugyanakkor vonatkoznak rájuk a biztonságukhoz kapcsolódó jogok is. A média szerepét illetően Kaliňák a sajtótájékoztatón konfliktusba keveredett az újságírókkal – elmondta többek között, hogy ő ugyan igyekszik javítani a kommunikációján, de a kormányt kritizáló média továbbra is megtévesztő információk alapján ítélkezik. Šutaj Eštok pozitívan értékelte, hogy alábbhagyni látszik a Fico elleni merénylet után tapasztalt halálos fenyegetéshullám, a rendőrség 172 esetet vett nyilvántartásba és 55 eset kapcsán már az elkövetőket is azonosította.

Csúszik a NAKA-átszervezés

Šutaj Eštok az újságíróknak a nap folyamán megerősítette, hogy a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) átalakítására nem kerül sor június elsején. A kormány eredeti tervei szerint a szervezett bűnözés elleni nyomozással foglalkozó testület hatáskörei már a nyár elején megváltoztak volna – a késés hátterében minden bizonnyal az Európai Bizottsággal és a főügyészséggel folytatott egyeztetések állnak.

A belügyminisztérium eredetileg a megyei rendőrségi szervek hatáskörébe szerette volna áthelyezni a kiemelt korrupciós ügyek és szervezett bűnözéssel kapcsolatos bűnügyek vizsgálatát – így a Különleges Ügyészség megszüntetését követően vizsgálati szinten is más elbánásban részesültek volna a legfontosabb bűnügyek. Šutaj Eštok továbbra is állítja, hogy minél előbb meg akarja valósítani a változásokat, de azok előkészítése legalább még egy hónapot vehet majd igénybe. A belügy szerint a változásokat a rendőrhiány és – a Fico elleni merénylet után – a biztonsági helyzetre való megfelelő reagálás is indokolja.

Vietnámi vita

A változásokat bejelentő sajtótájékoztatón Robert Kaliňák éles vitába keveredett az újságírókkal Trinh Xuan Thanh vietnami üzletember Szlovákiát is érintő elhurcolása miatt. Az előző Fico-kormány idején, 2017-ben Kaliňák egyeztetést tartott az ázsiai ország belbiztonsági miniszterével, ugyanebben az időben a német és újabban a szlovák hatóságok szerint a Pozsony által rendelkezésre bocsájtott kormánygépen hurcolhatták vissza Vietnámba a Németországban elrabolt vállalkozót. A NAKA szerint az ügyletben maga Kaliňák is szerepet játszott mivel azonban a vietnami minisztert elnökké választották, a vizsgálatot be kellett szüntetni. 

Kaliňák a megjelent információkat félrevezetőnek nevezte és kijelentette, hogy a sajtó szelektíven tájékoztatott az ügy részleteivel kapcsolatban. Többek között azzal védekezett, hogy Németországban sem folyt ellene vizsgálat, az üzletember pedig nemzetközi körözés alatt állt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?