Bizalmat kapott Fico negyedik kormánya

ss
Pozsony |

A parlament bizalmat szavazott Robert Fico (Smer) kormányának. A miniszterelnök múlt héten kedden terjesztette a törvényhozás elé a programtervezetet. A délelőtti szavazáson a jelen lévő 143 képviselőből 78 támogatta a hármas koalíció kormányprogramját. A javaslat ellen 65-en voksoltak.

Robert Fico a szavazás előtt köszönetet mondott a képviselőknek, akik bekapcsolódtak a programnyilatkozatról szóló vitába, majd arra kérte őket, szavazzanak bizalmat kormányának. Elmondta, az SNS egyik képviselője egészségügyi állapota miatt hiányzik az ülésről. A koalíciónak 79 helyett így 78 szavazattal sikerült bizalmat szereznie (a kormányprogramot legalább 76 szavazattal lehet elfogadni). 

Branislav Gröhling (SaS) a szavazást megelőző rövid szünet után előtt kijelentette, pártja nem támogatja a kormány programját. A politikus szerint elég megnézni a korábbi Smer-kormányok teljesítményét. 

Milan Majerský (KDH) elmondta, nem támogatják a kormányprogramot, vannak azonban bizonyos részei, melyekkel egyetértenek. Példaként említette az uniós források szétosztásának reformját, illetve a választási rendszer módosítását.

Michal Šipoš (Szlovákia) kijelentette, a koalíció nem teljesítette a választás előtti ígéreteit, és a programjából is hiányoznak a beharangozott intézkedések, ezért nem támogatják annak jóváhagyását. 

Martin Dubéci (Progresszív Szlovákia) a „történelmi tapasztalatokkal” indokolta, hogy pártja nem szavaz bizalmat a kabinetnek. Emlékeztetett, Fico előző kormányzása idején meggyilkoltak egy újságírót, ezért távoznia kellett a miniszterelnöki székből. Rámutatott arra is, a koalíció nem reagált érdemben a PS szakmai érveire a kormányprogrammal kapcsolatban.

Andrej Danko (SNS) parlamenti alelnök kiállt a programnyilatkozat mellett, annak „meg nem értését” az ellenzék amatőrizmusának nevezte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?