Bírságolási botrány: magyarázkodik a rendőrség

rendőrség

<p>Nincs központi ukáz a bírságok maximalizálására &ndash; állítja a rendőr-főkapitányság. Azt ugyanakkor nem zárják ki, hogy a kerületi vagy járási kapitányságok, vagy a városi rendőrségek kiadnának ilyen előírásokat.</p><div>&nbsp;</div>

 

Az Országos Rendőr-főkapitányság semmiféle utasításokat nem ad a nagyobb bírságbehajtásra – állítja a főkapitányság lapunknak eljuttatott reakciójában. Amint arról beszámoltunk, a napokban felkerült a világhálóra egy belső utasítás, melyben a Dunaszerdahelyi Városi Rendőrség azért dorgálja meg az egyik rendőrt, mivel 2013 áprilisában csak 69 euró szabálysértési bírságot szabott ki, holott minden rendőrtől elvárás, hogy 200-250 eurónyi bírságot szedjenek be.

A rendőr-főkapitányság állítása szerint a tavalyi statisztikai adatok is azt támasztják alá, hogy nincsenek ilyen utasítások. „Tavaly a rendőrség több szabálysértést állapított meg, a beszedett bírságok nagysága mégis 5,5 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2012-ben” – áll a sajtóhírben.

Az állásfoglalásban ugyanakkor felhívják a figyelmet, hogy a városi rendőrségeket az önkormányzat hozza létre és irányítja, ezeknek semmi közül a rendőr-főkapitánysághoz. „Elutasítunk mindenféle, a bírságok begyűjtésére felszólító kampányt” – áll a reakcióban. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?