Bíróság elé állítják Hedviget

Pozsony |

<p>Bíróság elé akarja állítani a főügyészség Žák Malina Hedviget &ndash; a tegnapi iratismertetésen ezt maga a vizsgálatot vezető ügyész, Katarína Sonderlich Roskoványi mondta a fiatalasszony ügyvédjének.&nbsp;</p>

Roman Kvasnica úgy látja, míg a hét évig tartó vizsgálat célja az volt, hogy alátámassza Róbert Fico és Róbert Kaliňák 2006-ban tett kijelentéseit, a perrel a főügyészség törvénytelen eljárását akarják igazolni. „Az ügyésznő azzal fogadott, hogy az akta egyes részeit már úgy iktatták, ahogy a bíróság elé kerül. Ebből csak azt a következtetést lehet levonni, hogy a döntés megszületett, attól függetlenül, mi milyen további bizonyítási eljárások lefolytatását kérjük” – magyarázta lapunknak Roman Kvasnica.  Az ügyvéd figyelmeztetett arra, hogy védence hét év után sem tudja, melyik kijelentésével tanúskodott hamisan, és az ügyészség azt sem bizonyította, hogy ezt szándékosan követte volna el, ami a bűncselekmény feltétele. „A rendőrség a támadás után nem végzett el minden vizsgálatot. Hogy a rendőrök és ügyészek mulasztásait helyrehozzák, egy új vizsgálattal a támadás áldozata ellen emeltek vádat. Ezt a volt főügyészhelyettes, Ctibor Košťál is beismerte” – mondta Kvasnica. A kihallgatásra javasolt tanúk között szerepel Robert Fico miniszterelnök, Dušan Čaplovič oktatási miniszter, Dobroslav Trnka volt főügyész és felesége, aki egy irodában dolgozott azzal a volt titkos ügynökkel, aki feljelentette Hedviget.  Az ügyvéd szerint az ügyiratból kiderült, hogy a főügyészség fedezi Hedvig támadóit és politikusok megrendelésére dolgozik. „Azok most úgy értékelték ki a helyzetet, hogy számukra a legelőnyösebb, ha azt mondhatják, semmi közük az egészhez, majd a független bíróság dönt. Ebben az a legveszélyesebb, hogy néhány hónap múlva már senkit sem fog érdekelni, milyen törvénytelen módon folyt a bizonyítási eljárás” – mondta Kvasnica.  További részletek az Új Szó pénteki nyomtatott kiadásában!
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?