Bezárult a gorillakör – Dzurinda: Haščákkal csak egyszer találkoztam, Radičová házában

Pozsony |

<p>Mikuláš Dzurinda, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnöke azt állítja, csak egyszer találkozott Jaroslav Haščákkal, a Penta pénzügyi csoport vezetőjével, mégpedig Iveta Radičová házában.</p>

Dzurinda erről mai sajtótájékoztatóján beszélt.

A pártelnök szerint az elnökválasztás előtt megvalósult találkozót Radičová kezdeményezte, és csak politikai témákról beszélgettek. „Radičová asszony megkért, hogy találkozzak vele a házában, így eleget tettem kérésének. Ott ismerkedtem meg Jaroslav Haščákkal. Csak politikai témákról beszélgettünk, az érdekelte, hogy látom Radičová asszony esélyeit, hogyan készülünk a parlamenti választásokra, és hogy a jobboldalnak lesz-e annyi voksa, hogy kormányt tudjon alakítani” – mondta.

A Haščák–Dzurinda beszélgetés, mely a Gorilla-aktában is szerepel, 15 percig tartott.

Dzurinda személy szerint nem tartja alapból elvetendőnek, ha politikusok vállalkozókkal találkoznak. Azt állítja, Haščákon kívül senkit sem ismer a Pentából, és a J&T pénzügyi csoportból sem.

Azt, hogy a házában Jaroslav Haščák is megfordult, Iveta Radičová is megerősítette február 2-án, ám hozzátette, akkoriban nem volt politikai csúcspozícióban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?