Pozsony. „A Szlovák Nemzeti Párt elnöke élénk érdeklődéssel követi a szlovák délen a szlovák oktatási intézmények felszámolását.
Bezáratnák az iskolát
Pozsony. „A Szlovák Nemzeti Párt elnöke élénk érdeklődéssel követi a szlovák délen a szlovák oktatási intézmények felszámolását. A múlt szerdai képviselő-testületi ülésen is ott voltam Dunaszerdahelyen” – mondta tegnap Peter Súlovský pártelnök, aki szinte személyes érdemének tartja, hogy nem zárták be a város szlovák óvodáját. Azonban jelenlétét a dunaszerdahelyi helyi és regionális sajtó képviselői nem észlelték, Pázmány Péter polgármester pedig ezt nyilatkozta lapunknak: „Megvan a saját véleményem az SNS politikájáról. Sajnálom, hogy nem jöttek el. Nem szüntettük meg a szlovák óvodát, csak magyar óvodákat vontunk öszsze.” Viliam Oberhauser alelnök viszont kitart a mellett az állítása mellett, hogy Súlovský ott volt az ülésen. A nemzeti párti jelenlét tehát vélhetően nem lehetett hangsúlyos. Bár a Súlovský vezette nemzeti párt esetében az sem lett volna meglepő, ha a kijelentésük ellenére nem mentek volna el az ülésre. Az Orbán Viktor látogatása után tartott sajtótájékoztatójukon közölték, tiltakozó jegyzéket nyújtanak be a magyar nagykövetségen. Noha a vizit óta több mint nyolc hét telt el, a külképviseleti hivatal nem kapott semmilyen nemzeti párti tiltakozó jegyzéket, tudtuk meg. Oberhauser a Komáromban felmerült iskolaproblémát nem valamelyik szlovák, hanem a magyar egyházi alapiskola bezárásával oldaná meg, mert tudomása szerint annak a legkisebb a kihasználtsága. Melánia Kolláriková, a Valódi Szlovák Nemzeti Párt alelnöke csodálkozásának adott hangot, hogy Komáromban a „Szalay János Egyetemre” van pénz, a szlovák alapiskolákra pedig nincs. (kcr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.